Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)

II. Anglia és a magyar ügy

38 SZALAY LONDONBAN. vervásárlás végett pedig olyan céghez fordult, mely sem gyár­tással, sem kereskedéssel nem foglalkozott. A Cotton Frey és Trueman cég csak közvetítést vállalt, 11 régi hasznavehetetlen fegyverek eladását, melyeknek Magyarországra való szállításáért sem tudott felelősséget vállalni. Sztankó több sikerrel járt a lüttichi fegyvergyárban és a brüsszeli Bastler cégnél, de Lon­donban neki sem akadt sokkal több szerencséje, mint Wim­mernek. Ezzel egyidőben merült fel a diplomáciai ügynökküldés gondolata is. Szalay, a kormánynak a frankfurti német Bundhoz küldött képviselője, már májusban felhívta erre a kormány figyelmét. 12 Bécs és Prága magyarellenes magatartása folytán ugyanis arra kellett számítani, hogy a londoni ós párisi osztrák császári diplomáciai képviseletek előbb-utóbb Magyar­ország ellen lépnek majd fel. Szalay ugyan még 48 júniusában kapott e célból Kossuth­tól felhívást, azonban felhatalmazása csak Batthyány lemondása után jutott kezeihez, amikor Kossuth mint a nemzetgyűlés által felállított Honvédelmi Bizottmány elnöke gyakorolta a hatalmat. Szalay nagy reményekkel ment Londonba. Számítván az angolok praktikus észjárására, azt hitte, hogy Palmerston a kilátásba helyezett kereskedelmi előnyök ellenében hajlandó lesz az Ausztriával való kibékülés közvetítésére, ha nem is bizo­nyulna hajlandónak a magyar függetlenség elismerésére. 13 Nagy volt azonban Szalay meglepetése, mikor Palmerston őt mint magánembert sem akarta fogadni, nemhogy kész lett volna vele tárgyalásba bocsátkozni. Államtitkára, Lord Eddis­11 A cég Wimmerhez, N. Schw. Fase. VIII, London, 1848 aug. 29. HHStA. Wien. 12 Szalay—Batthyány N. Schw. Frankfurt, 1848 máj. 26. HHStA. Wien. E kérdéssel behatóan foglalkozik Károlyi A., Gróf Batthyány Lajos főben­járó pöre c. alapvető munkájában, Bpest, 1932. I. XIX. fej. Szalay életküz­delmeit plasztikusan írta meg Angyal Dávid Szalay László emlékezete c. akadémiai emlékbeszédében. Tud. Akad. Emlékbeszédek XVI. köt, 11. sz. Bpest, 1914. 13 Szalay—Kossuth, N. Schw. Fase. VIII. Lüttich, 1848 okt. 17. HHStA. Wien; megbízó-levele Pest, 1848 nov. 12. V. ö. Correspondence rela­tíve to the affairs of Hungary 1847—49, London, 106—107; Sproxton, Charles, Palmerston and the Hungarian Revolution, Cambridge, 1919, 44—45.

Next

/
Oldalképek
Tartalom