Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)
VII. Kísérletek a haza felszabadítására
URQUART SZEREPE. 401 ben hátrányosan befolyásolják. Kossuth és Mazzini tehát ellentétes egyéniségüknél fogva aligha volnának képesek eredménynyel együttműködni. Urquhartnak lényegileg más tervei voltak Kossuthtal. Abban reményekedett, hogy alkalmas segítőtársa lesz majd Palmerston megbuktatásában, melynek sikere esetén a radikális párt tetemes megerősödésére és annak az angol külpolitikára való elhatározó befolyására számított. Ekkor következik majd el az az időpont, amikor majd Anglia nyomást gyakorolhat a bécsi abszolutizmusra, hogy Magyarország alkotmányos sza^badságát visszaállítsa. Mazzini ezalatt érdeklődéssel várta Kossuth állásfoglalását és ismételten sürgette, hogy közölje vele azokat a. feltételeket, amelyek mellett az olasz és magyar nemzet felszabadítása érdekében közösen munkálkodhatnak. Különösen szívesen látta volna, ha álláspontját megismerheti a magyarországi nemzetiségi kérdésben, hogy ahhoz szabhassa magatartását a délszlávok ós oláhok követelésével szemben. 29 Kossuth azonban eleinte Urquhart ígéreteinek beteljesülésére várakozott, bár túlságosan esélytelennek látta a jövőt, amelyet neki Urquhart Magyarországra nézve megrajzolt. Ugyanis az ország belső viszonyainak ós közjogi helyzetének Urquhart által remélt javulása még nagyon távol állott függetlenségének visszaállításától. Sokkal gyakorlatibb eredményt várt Kossuth Urquhart közreműködésétől mielőbbi kiszabadítása érdekében. Ez a komoly kilátás már magában véve is indokolttá tette, hogy bízzék Urquhartban. Különben is azok a kapcsolatok, amelyeket Mazzinival óhajtott volna felvenni, még meg sem szilárdultak, mert Alessandro Monti ezredes — a szard kormány egykori képviselője Kossuth kormánya mellett — Mazzininak említett sürgető levelét csak közel félévi késéssel tudta Kutahiába eljuttatni. Azonban rövidesen kiderült, hogy Urquhart sem tud elérni semmit a portánál kiszabadítása érdekében. Erre való tekintettel Kossuth most már nem várta be Urquhart interpellációi29 1850 nov. 3. Kastner i. m. 8—10. Jánossy. Kossuth-emigráció. I. 26