Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)

VII. Kísérletek a haza felszabadítására

400 MAZZINI JAVASLATAI. Tolt az a latin levél, amellyel Kossuth 1849-ben a római nép­gyűlés üdvözletét köszönte meg és egyben reményének adott Jdfejezóst, hogy a magyar és olasz lobogók alatt egymás mellett Mzdve győzhetik csak le az európai zsarnokságot. 26 Mazzini kezdeményezésére e bizottmány csatlakozásra szólította fel Kossuthot. 27 Kisérő levelében pedig Mazzini ki­fejtette, hogy a bizottmány keretén belül egy olasz komi tét alakított Saffi, Salicetti, Sirtori, Montecchi és Agostini közre­működésével, melynek vezetését magának tartotta fenn. „Már e bizottság puszta léte bizonyságul szolgál arra — írta Maz­zini —, hogy közös úton halad Kossuthtal. Budát és Rómát, Pestet és Milánót Bécstől fel kell sza­badítanunk. Nyújtsunk tehát egymásnak baráti kezet az Adriai­tengeren keresztül. 28 E leveleket Kossuthnak Adriano Lemmi, egy fiatal livornöi származású konstantinápolyi kereskedő kéz­besítette, aki Mazzini bizalmas ügynöke volt. Kossuth nagy rokonszenvvel fogadta Mazzini közeledését, de mégis hónapokba tellett, míg válaszadásra határozta el magát. Ennek oka főleg Urquhart angol radikális képviselő befolyásában rejlett, aki őt Kutahiában felkereste és arról biz­tosította, hogy az angol alsóházban éppúgy, mint a török mi­nisztereknél mindent elkövet majd kiszabadítása érdekében. Ajánlatát azonban ahhoz a feltételhez kötötte, hogy ne lépjen Mazzinivel titkos szövetségre. Urquhart ugyanis vérbeli forradalmárnak tartotta Maz­zinit, aki semmiféle eszköztől sem riad vissza — még az orosz kabinethez való közeledéstől sem —, hogy nemzeti célkitűzéseit elérhesse. Megismervén azonban Kossuth egyéniségét, arra a meggyőződésre jutott, hogy Kossuth nem forradalmár, mert egyéniségéből hiányoznak mindazon vonások, amelyek őt egy forradalom előkészítésére ós szellemi vezetésére alkalmassá tennék. Romantikus hajlamai ugyanis annyira erősek, hogy a tennivalók és az események reálpolitikai mérlegelésnél ítéleté­ía Pest, 1849 júni. 25. Kastner i. m. 5. 27 London, 1850 aug. 7. KH. OL. Bpest. Közli: Kästner i. m. 3—4. 28 London, 1850 aug. 15. Kiadva: Mazzini, Scritti editi ed inediti 1926. XLIV. 9—10, közli Kastner i. ra. 5—6. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom