Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)

III. Fogadtatás Angliában

116 A TIMES TÁMADÁSAI. Szavainak azonban nem volt nagy értéke, mert kifejezői lehettek ugyan a munkásság érzelmeinek, de politikai jelentő­ségük nem volt nagyobb annál a csekély súlynál, amelyet a munkásság vezérei akkor a törvényhozásban képviseltek. Kossuth úgy látszik el volt készülve e meglepetésre, mert előre kidolgozott beszédet olvasott fel a hallgatói előtt. Ebben a munkásság gondolkodásmódjához igyekezett igazodni, de tekintettel volt egyúttal azokra a kapcsolatokra is, amelyek őt a radikális párthoz ós a középosztályhoz fűzték. A munkásság érzelmeire appellált, mikor munkásnak ne­vezte önmagát, akinek vagyon híján szellemi munkával kellett megkeresnie mindennapi kenyerét, melyre a maga és családja létfenntartására szüksége volt. Beszélt még az osztálykivált­ságok megszüntetéséről, melyek érdekében Magyarországon min­den tehetségét latbavetette, majd a szabadkereskedelemről, mely a munkásság tisztességes életszínvonalának legelemibb feltétele. Ügyes beszéde általános tetszést aratott. Cobden is meg volt elégedve Kossuth magatartásával, azonban mégis cél­szerűbbnek látta, hogy magát az ünnepségektől távoltartsa. Ugyanis a Times, mely Kossuth szereplését nevetségessé tenni igyekezett, most már Cobdent és a radikális pártot is támadni kezdte. Nem akarta elszalasztani az alkalmat, hogy a radikálisok tekintélyét „Kossuth-barátságuk" miatt meg­tépázza. Cobdent rendkívül bosszantották e lap kirohanásai. Milyen lehetetlen helyzetbe jutottunk, írta a Timesról. Ügy diktál nekünk ós uralkodik felettünk, hogy csak országos forradalom útján lehetne e zsarnokot rendre kényszeríteni. 40 A Times való­ban maró gúnnyal írt a „következetes Cobden"-ről, aki eddig ország-világ előtt a lefegyverzés érdekében harcolt, most pedig Kossuth fegyveres beavatkozási elveit támogatja! 41 A Timesnek napról-napra élesebbé váló hangja, valamint az a nagy szellemi és testi kimerülés, mely természetes vissza­hatása volt egyheti emberfeletti közszereplésének, Kossuthot a 40 1851 nov. 4, Morley i. m. II. 101. 41 Times, Editorial 1851 nov. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom