Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)
III. A szöveg feldolgozása /kijavítása és leközlése/
Helykittélés céljából maga » az archeográfus is alkalmazhat a nyomtatott dokumentumok szövegében néhány gyakran Ismétlődő és általánosan használt uj ih sszőröviditéet, ha azok elnevezésekkel, számokkal, vagy családnevek el kapcsolatosak* Ilyenek 1» a földrajzi elnevezéseknél /«gor« «g \radp város/, H gyer M /gyerevnya, falu "r" /reká, folyó/ stb. 2» rendf >!&ozatoknál, cimeknél és tisztségeknél /"tit. szov* M Ltituljarnii szovjetnyik, çimzetés tanácsos/, ?ï kn if CKnyaz /herceg/, 5< m-r' miniszter stb*/$ 3« mértékegységeknél /hossz-, suly-, idő-, pénzegységek/ fordulnak elő* Ha azonban e szavakat ©magukban használjuk, akkor nem rövidítjük őket. Egyéb, az illető dokumentumtípusra jellemző rövidítések 13 alkalmazhatók* de ezeket az egész dokumentumgyűjteményben egyöntetűen kell alkalmazni* Az archeografus a használt rövidítések jegyzékét alfabetikus sorrendben előszava után közölje* Aláhúz ások, neg.legyzéeek, zá róészrevételek Az archeográfusnak a dokumentum sajtó alá való rendezése közben figyelmét nemcsak a dokumentum szövegére kell fordítania, vagyis arra, hogy mit és hogyan akart kifejezésre juttatni az, aki a dokumentumot készítette: mind az a személyt aki készítette, mind az a személy vagy személyek, akik a dokumentumot elolvasták, hanem arra is, hogyan viszonyultak a dokumentum tartalmához. Ezt a viszonyt az előbbi esetben rendszerint egyes szavak vagy mondatok alkalmazása tükrözi, a második esetben pedig a dokumentum margóján húzott hosszú vonal, vagy a margón tett megjegyzés /felkiáltójel, kérdőjel, "nota-bene" stb./ fejezi ki, valamint adott kifejezéssel, vagy mondattal szemben a margón alkalmazott szöveg tükrözi és végül az egész dokumentum tartalmával kapcsolatban alkotott zárómegjegyzéssel lehet dolgunk. Mindezeket figyelembe kell venni és a kinyomtatott dokumentum-szövegnél megfelelő módon kifejezésre kell juttatni. Álljunk meg egy kicsit az aláhúzásoknál. Kétféle ejgdetüek lehetnek: 1. tintával , vonalzó segítségével - ez a szerzőtől, vagy az irat aláírójától származik, aki ezzel mintegy szolidaritást vállal a szerzővel* 2« ceruzával, gyakran színes ceruzával, hullámvonallal - ez az irat olvasójától származik* A szerző aláhúzásai A dokumentum szerzője, vagy összeállítója, ha valamely, a szöveg megértése szempontjából fontos, véleménye szerint különös jelentőséggel bíró gondolatra vagy szóra fel akarja hivni a figyelmet, akkor azokat aláhúzza. Ezek az aláhúzások a dokumentum integráns részeit képezik, a leirás pillanatában keletkeznek, éppen ezért az elkészített másolatban is alá kell húzni őket, ki nyomatásnál pedig a dokumentum egészével azonos betűtípussal, de ritkítva kell szedetni Őket. Hogy a ritkítás mit jelent, arra az archeografus előszavában utaljon. A XVTIInJCIX. sz. első feléig terjedő időből származó okmányokban előfordul, hogy teljes szavakat vagy kifejezéseket nagy hetükkel írnak /rendszerint árnak a személynek a titulusát, akihez a dokumentumot intézték/ vagy családneveket kiemelnek az ir4sban. Ezt nyomtatásnál nem szabad-kifejezésre juttatni*
