Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)
A fordító előszava
A fordit 6 e15agava Amikor a levéltárak Országos Központja elhatározta A.A.Silovnak a történeti forrásközlésről szőlő kézikönyve lefordítását, olyan feladat elvégzésére vállalkozott, amely régi adóssága a magyar történettudománynak és a levéltárügynek egyaránt* Ez ugyanis az első archeográfiai szakkönyv magyar nyelven* Bddig sem eredeti magyar munka, sem idegen nyelvről f ordit ott kézikönyv nem állt rendelkezésükre azoknak, akik történeti források közrebocsátásával foglalkoztak. így azután kénytelenek voltak a hagyományos gyakorlathoz és saját ösztönükhöz tartani magukat, anélkül'^ hogy pontosan megjelölték volna azt, hogy eljárásuk során mit miért tesznek* Immár kétszáz éve annak, hogy Schwandtner, Pray és Katona elkezdték a magyar történelem kútfőinek kiadását. A Magyar.Tudományos Akadémia és a Történeti Társulat fennállása óta rendszeresen bocsátja ki a,forráskiadványokat*A legutolsó évtizedekben e kiadványok egyikében-másikában a kötet szerkesztője bevezetésében ismerteti ugyan kiadási módszerének elveit, a szerkesztők kétségtelenül igyekeztek is magukat munkájuk során a kialakult, de nem szabályozott gyakorlathoz tartani,elmaradt azonban a tapasztalatok összefoglalása, a rossz módszerek kritikája. Egyetlen kisérlet történt csak a magyar történeti forráskiadványok módszerének szabályozásárat a Századok 1920.évi folyamának mellékleteként közzétett M A Magyar Történelmi Társulat forráskiadási Szar bályzatai" 0. rövid, mindössze 24 oldalas közleményben. Jíz azonban lényegében osaîc a legszorosabb értelemben vett szövegközlési szabályokat foglalta össze. Azóta 35 év telt el, számos forráskiadvány jelent meg ez alatt az emberöltő alatt, ideje hát, hogy újra megvizsgáljuk ezt a kérdést, annál is inkább, mert a kiadványok szerkesztőinek többsége többé-kevésbbé túltette magát ezen a szabályozáson. Bnnek eredményeképpen alig lehet két olyan Magyar forráskiadványt találni, amely tökéletesen azonos elvek szerint készült volna* A forrásközléssel foglalkozó szakembereink egyre inkább érezték a magyar archeográfiai kézikönyv hiányát* Természetesen senki sem gondolhat arra, hogy A*A* Silov könyvének lefordításával ezt a hiányt megszüntetrfcük.B könyv kiadása nem jelenti azt, hogy le lehet mondanunk a magyar archeográfiai kézikönyv elkészítésének tervéről, A*A. Silov könyve azonban, megfőződésünk szerint, nagy segítséget nyújt ennek a.munkának előkészítéséhez és megkezdéséhez* Ismerete hasznos lesz minden magyar történésznek és levéltárosnak, mindenkinek, aki történeti forrásokkal akármilyen vonatkozásban foglalkozik. Tudnunk kell, hogy a Szovjetunió történészei és levéltárosai igen nagy gondBt forditanak az archeográfiára, a történettudománynak arra a segédtudományára, amelynek a nyugati polgári történettudomány még csak nevet sem adott. A.A. Silov magyar nyelven most közrebocsátott könyve nem a legfrisebb terméke a szovjet archeográfiai irodalomnak, hiszen 1939-ben, 16 évvel ezelőtt jelent meg. Azóta látott napvilágot Sz.N. Valk, "Szovjet archeográfia" c* könyve /Moszkva-Leningrád, 1948/. Ennek szövegétanéra régen sikerült mégszereznünk, reméljük, hogy hamarosan,ezt is módunk iesz magyar fordításban közrebocsátani. Az archeográfiai kézikönyveken kivül hivatalos szabályzatok is jelentek meg; igy 1945-ben sokszorosított formában "A Szovjetunió Állami Levéltári Fondjába tartozó dokumentumok alapvető közlési.szabályai", majd 1954-ben elkészült a dokumentumkiadás Uj szabályzattervezete. Bz „ utóbbinak szövegét nem ismerjük, tudomásunk szerint csak a szakemberek szá-
