Visegrád 1335 (Budapest, 2009)
The Congress of Visegrád by György Rácz
A visegrádi kongresszus nyélbe ütötték a cseh-magyar szövetségi szerződést. Az oklevél magyar király által kiadott és megpecsételt példánya maradt ránk szeptember 3-i keltezéssel a cseh királyi levéltárban. (1335. szeptember 3-i oklevél e kötetben.) Ezek után elérkezett az ideje, hogy döntőbírói tárgyalásra is sort kerítsenek és a három uralkodó személyesen is találkozzon egymással. 1335. november elejére az akkor 47 éves I. Anjou Károly magyar király visegrádi palotájába hívta és mintegy három-négy héten át vendégül látta sógorát és szövetségesét, a 25 éves III. Kázmér lengyel királyt, és a 39 esztendős Luxemburgi János cseh királyt, s ennek fiát, a 19 éves Károly morva őrgrófot (a későbbi IV. Károly császárt), a kíséretükben érkezett számos lengyel, sziléziai és német fejedelmet, valamint a Német Lovagrend képviselőit. Az esemény különös jelentőségét már a kortárs történetírók is felismerték, ezért valamennyi országban maradt krónikás nyoma is. Jellemző ezekre, hogy más és más szempontot emelnek ki, illetve hallgatnak el. Luxemburgi Károly morva őrgróf, a későbbi császár Önéletírásában a kongresszusról is beszámol, s mivel személyesen is jelen volt az eseményen, kortárs beszámolót várhatunk tőle. Azon ne csodálkozzunk, hogy nem árul el semmit sem a vendéglátás, sem a megbeszélések kulisszatitkairól, az mégis érdekes, hogy csak a cseh-lengyel-magyar politikai szövetséget emeli ki, a döntőbíráskodásról nem beszél. Művében leírja, hogy apja már Visegrádon volt, amikor ő odaérkezett, majd ecseteli az uralkodók közötti, fentebb már tárgyalt családi kapcsolatokat, végül elmeséli a cseh-lengyel konfliktus eredetét. Szerencsére a 15. századi lengyel történetíróban Dlugosz krónikájában éppen a kongresszus másik fő témájáról ír részletesen. Az uralkodók azért gyűltek össze Visegrádon, hogy a lovagrend által elfoglalt lengyel területek ügyében megszülessen a döntőbírói ítélet. Dlugosz az esemény lényegét ragadta meg, ráadásul a békeoklevél szövegét is közölte. A 15. századi magyar történetíró, Thuróczi János krónikája fenntartotta annak a 14. századi krónikának a szövegét, amelyik megörökítette számunkra az 1335. évi esemény ünnepélyes körülményeinek feltehetően egykorú leírását. Dlugosszal Hungarian 47
