Visegrád 1335 (Budapest, 2009)
The Congress of Visegrád by György Rácz
S?" Hungarian A visegrádi kongresszus ellentétben ez a leírás szembeszökően a külsőségek bemutatására szorítkozik, de az utókort ez legalább annyira érdekli, mint a politika, ezért érdemes szövegét szó szerint idéznünk: „Az Űr ezerháromszázharmincötödik évében, Szent Márton ünnepe körül János cseh király és fia, Károly, meg a lengyelek királya Magyar- országra, Visegrád várába jött Károly királyhoz, hogy ott örök békeegyezséget kössenek. Ez meg is történt. A cseh király ebédjére Magyarország királyának bőkezűségéből mindennap kétezerötszáz kenyeret adtak, és a királyi étekből is bőségesen; a lovaknak pedig egy-egy napra huszonöt mérő abrakot. A lengyel király ebédjére pedig ezerötszáz kenyeret és élelmiszert bőségesen; borból száz- nyolcvan hordót mértek ki. Magyarország királya különböző drága ékszerekkel is megajándékozta a csehek királyát, úgymint ötven ezüstkorsóval, két tegezzel, két övvel, egy csodálatos sakktáblával, két felbecsülhetetlen értékű nyereggel, egy szíjas tőrrel, amely kétszáz ezüstmárkát ért, meg egy csodálatos munkával kidolgozott gyöngykagylóval. Mivel Lengyelország királya adófizetője volt a csehek királyának, s mivel Károly, Magyarország királya feleségül bírta a lengyel király nővérét: Magyarország királya, Károly, 500 márka legfinomabb aranyat adott neki, hogy megváltsa őt a cseh királynak fizetendő adózástól. Elhatározták itt azt is, hogy ha e királyok közül bármelyiket vagy országukat valami ellenség támadná meg, a többiek kötelesek segítségére sietni. És ezt egymás között nagy eskükötéssel is megerősítették.” Az 1335 őszén Visegrádon kiadott, vagy a későbbiekben keletkezett hivatalos dokumentumok csak részben igazolják, illetőleg pontosítják a történetírók elbeszélését. A krónikákban sok az igazság, de gyakran a részletesen vázolt esemény valójában nem ott, nem úgy és nem akkor történt. Esetünkben sem igaz a történetírónak az az állítása, hogy Lengyelország hűbéri alattvalóként hűbéri fizetési kötelezettséggel tartozott volna Csehországnak, és ezt az összeget Károly adta volna sógora „megváltására”. A konferenciával kapcsolatos, rendelkezésre álló dokumentumokból rekonstruálható a valóság. Láttuk, hogy a trencséni találkozón nem került sor a cseh királynak fizetendő „váltságdíj” pontosítására, 48
