Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében - Lipszky János és segítői térképészeti vállalkozásának ismertetése (Budapest, 2002)

5. A MAPPA GENERALIS ELKÉSZÍTÉSE - A metszés (1804-1810) - A térkép szelvényeinek metszése

b) a metszés kezdetétől számítva minden hónap végén 50 forintot fizet egészen addig, míg egy-egy tábla el nem készül, a foglalóul adott 100 forintot pedig az első két tábla készítésének idején visszaveszi, c) a fennmaradó összeget egy-egy tábla befejezésével a próbanyomat átadásakor kifizeti az 500 forintig. 2. A szerző a szelvények átadásakor a metszőnek minden vármegyéről egy olyan lajstromot ad, amely tartalmazza a szelvényen található összes nevet, amelyek „tisz­tán, igazán és olvashatóan le lesznek írva”, hogy a térképvázlaton nehezen olvasha­tó szavakat aszerint metszhessék. 3. A szerző meghatározza minden írás- és betűfajta pontos nagyságát. 4. Mikor Karacs átveszi Prixnertől az első táblát, a szerző hét napon belül átadja a második szelvényt Prixnernek, és a későbbiekben a többit is hasonlóképpen. Ezeknek a pontoknak a betartása mellett „tellyes, és csendes békesség adódván” Karacs Ferenc kötelezte magát: 1. A térképen található minden nevet, számot és betűt a Prixner által üresen hagyott helyekre tisztán és olvashatóan, a tőle telhető legnagyobb szorgalommal fogja kimetszeni. 2. A saját vigyázatlansága miatt esett hibákat külön fizetség nélkül kijavítja. 3. A munka megkezdésétől fogva teljes szorgalommal arra törekszik, hogy egy- egy táblát minél hamarabb elkészítsen, és amíg a kapott táblát be nem fejezi, semmi más munkán nem dolgozik; abban az esetben pedig, ha a tíz tábla szakadatlanul jut­na el hozzá, kötelezi magát, hogy a teljes munka végeztéig nem vállal semmi más munkát. 4. Kötelezi magát, hogy a Prixnertől kapott eredetit olyan tisztán adja vissza Lipszkynek, ahogy azt megkapta, már amennyire azt a néhány hónapi munka lehe­tővé teszi. 5. Amennyiben az eredetiben hiba vagy javítás adódna, azt csak külön fizet­ségért köteles kidolgozni. A szerződést a két félen kívül Lipszky tanúiként Schedius Lajos professzor, Kilián könyvkereskedő és Molnár János írták alá, Prixner Gottfried és Bikfalvi Fal­ka Sámuel rézmetszők pedig mint Karacs tanúi. Mindezt Pest város kiküldött szenátora, Doleviczeny Sándor koramizálta. A három szerződésből megállapítható, hogy az egyes térképszelvények leme­zeinek metszéséért eredetileg úgy akart 600 forintot adni Lipszky Prixnernek, hogy abból a dologi költségeken és saját bérén kívül Karacs munkáját is fizesse ki. Ez az összeg valószínűleg igen méltánytalanul alacsony lehetett, mert bizonyára nem csak a megélhetési költségek drágulása miatt lett az új szerződésben közel a duplája egy- egy lemez metszési díja: az új szerződés szerint Prixner csak a nem feliratos részek, az ún. szituáció metszéséért kapott 600 forintot (és az eredeti egyezségtől eltérően nem kellett a vázlatok átrajzolását neki végezni), míg a különféle nevek rézbemet­196

Next

/
Oldalképek
Tartalom