Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében - Lipszky János és segítői térképészeti vállalkozásának ismertetése (Budapest, 2002)

5. A MAPPA GENERALIS ELKÉSZÍTÉSE - A terv és a vállalkozás beindítása, menete - A vállalkozás forrásai és a munkálatokat segítő személyek

zésére bocsátotta. Hálája jeléül elküldte gr. Metzburg addig titkosan kezelt, tudo­mányos alapokon összeállított Galícia-térképét (aminek adatait bizonyára előbb feldolgozta).586 1799. január 12-én újabb 14 térkép megküldését köszönte meg, de jelezte, hogy „még Pest vármegyének Bállá úr által készített mappája nélkül szűköl­ködik, melyre legnagyobb szüksége volna, s a maga céljára leginkább használhatná azt, azért őnagyságának könyörög, méltóztatná néki azt kegyesen megküldeni, ame­lyeken a réteknek és posványoknak megkülönböztetésére a vizek kék festékkel meg vannak jegyezve”.587 Hogy végül ezt a térképet is megkapta, arra maga Bállá tett utalást Pest-Pilis-Solt kijavított anyagának felküldésekor. 1799 szeptemberében Lipszky a Báni Főhadparancsnokságnak szóló kérvényé­ben az addigi munkálatokat jellemezve megemlítette, hogy a vármegyei helynév­jegyzékeket a Helytartótanács által biztosított kataszterekből készítette el, bár „ezek a kataszterek ... részben koruknál, részben más oknál fogva ellentmondásokat tartalmaznak, részben pedig nem a szükséges pontossággal készültek”. Az előkészületek és az anyaggyűjtés után a térképek „száma több mint 600 eredeti darabra” ment, „amelyeket a szerző fáradhatatlan erőfeszítéssel és költség- ráfordítással gyűjtött és részben saját maga készített, részben betekintésre és a ren­delkezésére álló anyagok összehasonlítására kapott.”588 Lipszky forrásai között szerepeltek Görög Demeter megyei atlaszának lapjai is. Mint arról az előzmények ismertetésénél már szó esett, 1802 végén a katonatiszt felkereste a hasonló vállalkozáson dolgozó Görögöt, akit tájékoztatott arról, hogy Magyarország és Erdély általános térképét szeretné elkészíteni. Görög készséggel által adta nemtsak a’ már eddig kimetszetett Mappákat, henem a kimet- szetésre elkészült, sőt a’ még nem reducáltatott rajzolatokat is megengedte lemásol­tatni, úgy, hogy Lipszky kapitány ez által 40 egynéhány Mappáknak jutott birtokába, mellyeknek egy részét, t.i. a’ rajzoltakat, itten 1802 és 1803-ban pattantyúsok [tüzé­rek] által olajos papirosra lemásoltatta. Méltán tsodálkozhatott Görög, midőn 1808- ban a’ Lipszky Mappáját nem egy táblán, a’ mint ő gondolta, hanem XII Sectióban kiadatva meglátta, ‘s nem állhatta meg, hogy midőn a’ történetet mindennapi Jegyzetei közé beírta, Virgiliusnak ezen szavait utána ne vesse: »Sic vos non vobis!« ... Nemtsak ezt nyerte meg a’ Májor Úr, hanem több Vármegyék helységeinek pusztáinak ‘s a’ t. Járásonként Ábécé rendbe szedett Lajstromait is a’ leiratásra.589 586 Reisz 1995c. 336—337. Br. Metzburg, Georg Ignaz matematikus 1773-ban Galícia felmérésénél segédkezett Joseph Liesganignak, és a térképek elkészítését is megkezdte. Vö. WURZBACH1868. Bd. XVIII. 64. és Reisz 1995c. 320. 587 REISZ 1995c. 338. A részlet a Directoratus jegyzőkönyvi bejegyzése, Uo. 339. 588 MC 1803. September. 241. 589 Márton Józsefnek 1828-ban a Magyar Kurírban jelent meg beszámolója a megyei tér­képekről, a vonatkozó részt idézi NAGY 1977b. 419. 158

Next

/
Oldalképek
Tartalom