Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös külügyminiszteri állás kialakulása s funkciója - XII. A közös minisztertanács és a közös külügyminiszter 1878, 1908. és 1914 válságos éveiben
Alább a technika fogalmának ily szimplifikált használatát elvszeriien próbálom indokolni. Itt csupán azt hangsúlyozom, hogy a fejlődés láncában egymástól anynyira raesszeeső dolgok, mint a termelőerők változása s a hivatalszervezet, ügyintézési módok alakulása, irattári eljárások stb. stb. összefüggésének tényét és törvényszerűségét csak efféle, süritett fogalomexpediensek közbeiktatásával lehet, szerintem, felderíteni, vagy legalábbis közelebb jutni ezeknek az öszszefüggéseknek megértéséhez. Őszintén meg kell mondanom, hogy egy kicsit habozom, lehet-e vizsgálódásaim eredményeit még ilyen feltételekkel /mint "leglényegesebb pontjain" kitétellel/ leszűkített formában is fogalmazni? Hisz az OsztrákMagyar Monarchia társadalmi viszonyai a világháborút megelőző évtizedekben sem voltak mentek, feudális elemektől. Ha tehát a feudalizmus államberendezése leglényegesebb pontjain túlélte a feudalizmus korát, akkor az nemcsupán az intézmények merevségének, pontosabban nem annak voltak következményei, hogy a felépitményszerü jelenségek némelyike a gazdasági alap változásait túléli, hanem a részben még élő feudális társadalmi viszonyoknak. A jegyzőkönyv szövegét 1. Bittner-Uebersberger: Österreich-Ungarns Aussenpolitik VIII.köt., Wien, 1930. 345-51.1. Ennek a kérdésnek formájában kapcsolom be előadásomba a közös minisztertanács tárgyalási anyag? ismertetésének ezt a szakaszát. Hiszen az 1914. július 7-i jegyzőkönyvnek szövegét, - mondhatni, - világszerte a háborús felelősség, főképp Tisza háborús felelőssége problémájának megvilágítása végett tanulmányozták elsősorban. E sorok célja nem az, mégis utalnom kell pár szóval rá, mert a közös külügyminiszternek a messze múltból örökölt funkciója erejét éppen Tisza István alakján próbálom lemérni. Tisza alakja makacs, ultrakonzervatív, sőt retrográd belpolitikája következtében annyira gyűlölt volt a tömegek előtt, és, főképp a polgári ellenzék propagandáján keresztül, a külföld szemében, hogy ezekben a körökben a hadüzenet tényét csak vele tudták kapcsolatba hozni. Mégpedig olyan formában,hogy Tisza, a tőle megszokott módon, ugy erőszakolta ki a hadüzenetet, mint például amilyen nyers erőszakkal verte le annak idején a parlamenti ellenzéket. Ezzel szemben kétségtelen, hogy a sorsdöntő miniszteri konferencián egyedül Tisza volt az, aki végeztéig ellenezte, 160/ 161/ 162/ 163/