Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös külügyminiszteri állás kialakulása s funkciója - XI. Milyen keretekbe nőtt bele a közös minisztertanács? Kormányzattörténeti előzmények
nézve Károly főhercegnek és Metternichnek jellemzően egybehangzó s egymást kiegészitő nyilatkozatát idézi Walter. Károly főherceg 1811-ben "Staats- und Konferenzministerium" felállítását javasolta. Javaslatában a külügyek intézésének sajátos módját és követelményeit elemezte. A külügyminiszternek, szerinte, legtöbb esetben nemcsak különböző, hanem egymásnak sokszor élesen ellentmondó alapelvekből kell kiindulnia és hasonlóan ellentmondó célokhoz alkalmazkodnia. Eljárását is, ha eleve nem akarja magát sikertelenségre kárhoztatni, alapvető ellentmondás jellemzi: kifelé más szándékokat kell mutatnia, mint amilyenek valójában cselekvésének zsinórmértékéül szolgáinak. Politikája, sem alapelveiben, sem végcéljaiban, nem lehet tárgya több tagból álló tanács vitáinak. A külügyek intézésének ezt az egy személyre alapozottságát még pregnánsabban fogalmazta meg a Habsburg-birodalom külügyi politikájának minden időkre legjellegzetesebb képviselője, Metternich. 1811-ben a külügyek intézésére állandó konferencia felállításának gondolatával foglalkoztak. Metternich ezt a tervet kereken elutasította. A külpolitikában, szerinte, az egészre kell tekintettel lenni, a legnyilvánvalóbb dolgoktól a legtitkosabbakig, a birodalomnak leginkább csak magára tartozó ügyeitől, azt a legmesszebbről érintő vonatkozásokig. Mindezeken pedig, mint mondotta, csak egy szellem és egy akarat lehet úrrá. Mind Károly főherceg, mind Metternich éles határvonalat húzott a legfőbb államigazgatási ágak adminisztratív jellegű udvari hatóságai /"Hofstelle H-i/ s azok elnökei s a külügyeket intéző hivatal, ill. a külügyek élén álló miniszter között. A minisztérium elnevezés s a külügyi hivatal miniszteriális jellege - Károly és Metternich megfogalmazásában - az ügyintézésnek nem-kollégiumszerü sajátosságát emelte ki, vagyis azt, hogy a külügyi politika legfőbb intézője legfeljebb referensekkel dolgozik, elképzelései és elhatározásai nem lehetnek mégoly magas államtanács vitatkozásának tárgyai sem. A Staatskanzlei ebben az értelemben, az udvari hatóságoktól elütő mivoltában, s nem az alkotmányosság fogalmai szerint volt minisztérium. Jellemző, hogy, noha a XIX. század elején a legfőbb államigazgatási ágak, köztük a külügyek vezetése is egy kézben, Colloredo kezében, egyesült, mégsem vált ennek a szinte teljhatalomnak viselője "ministrissimus"-szá. Colloredo-Wallsee gróf egyéni sége ui. teljességgel alkalmatlan talt erre. Amiképpen kiválólag küipolitikusi egyénisége elislneréséül kapta meg Metternich, évekkel legnagyobb külpolitikai sikerei után, Staatskanzler-i rangra emelését. /125/ A Staatskanzler-külügyminiszter hatalmi körének terjedelme és tartalma,.elsősorban, az állás betöltőjének személyén fordult meg. Talán éppen a külügyi politika legfőbb irányítójának-' funkciója az, amelyet nemcsak külső körülmények formálnak. Színező mozzanatként belejátszanak azoknak személyi tulajdonságai is, akik az állást valaha viselték. Az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterségének mindig volt valamelyes Kaunitz-i, Metternich-i vonása. A mindenkori külügyi politika immanens velejáróján, az egy akarat érvényesülésének szükségképpeniségén tul, az abszolutizmus virágkorának Metternich-i maradványaként, némi diktátori vonás, senkinek felelősséggel nem tartozás különítette el az osztrák-magyar közös külügyminisztert minisztertársaitól a polgári parlamentarizmus utolsó félszázadában is.
