Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös külügyminiszteri állás kialakulása s funkciója - XI. Milyen keretekbe nőtt bele a közös minisztertanács? Kormányzattörténeti előzmények
egyenlősítette a Staatskanzlei alkalmazottaiét is a többi minisztérium alkalmazottaiéval. Schwarzenberg miniszterelnök és külügyminiszter ez ellen, elvi alapon tiltakozott. /119/ igaz, mondotta Kraus báró pénzügyminiszterhez intézett átiratában, hogy az 1848. szeptember 13-4 legfelsőbb elhatározás a különböző minisztériumok személyzete egy nevezőre hozásának /"Gleichschaltung"/ elvi alapjára helyezkedett. De az összes ide vágó ügyirat áttanulmányozásából arra a meggyőződésre jutott, hogy a szeptember 13-i rendelet csupán az adminis trativ udvari hatóságok /"Hofstelle"-k/ minisztériummá való átalakításáról intézkedett; az állami kancellária, a Staatskanzlei azonban, a különböző császári kijelentések szerintj sohasem volt pusztán adminisztratív udvari hatóság. /120/ Sőt világos, hogy minden más, "Hofstelle"-bői lett minísztériutamal szemben ma is, mint a múltban, kiváltságos jogállása van. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a "Staatskanzlei"~ből lett minisztérium nemcsu- pán a külügyek, hanem a császári ház minisztériuma is . /121/ A pénzügyminiszter rendelkezésével szemben tehát minden lehető módon védelmezni kívánja a Staatskanzleinek legfelsőbb, császári elhatározásokon nyugvó jogait és sajátos /a külügy és a császári ház minisztériuma/ elnevezését. Schwarzenberg szavai világosan utalnak az átmeneti idők, majd az alkotmányos korszak külügyminisztériumának eredetére: a külügyminisztérium jogelődje a Staatskanzlei. De utalnak a külügyminisztérium funkciójának kettősségére is. /123/. A Schwarzenberg herceg által provokált vita, ime, elemeire bontotta a kiegyezéssel teremtett, közös kormány fejének a birodalmi kancelláriaelnevezésben összpontosult hatalmi körét, funkcióját. Hogy a továbbiakban helytálló következtetésekre juthassunk, meg kell röviden tekintenünk a gyökereket, amelyekből a Monarchia utolsó félévszázadában a birodalom első miniszterének joghatósága táplálkozott. A Staatskanzlei-t 1742-ben állította fel Mária Terézia. A külügyek intézésének ez a legfőbb szerve viszonylag.változatlanul vészelte át az alapításától a márciusi forradalomig terjedő évszázadot, A nagy átszervezések és kisebb módosítások egymást váltó hvllámzásában, amely időközben a Habsburg-birodalomnak jóformán egyetlen politikai és pénzügyi hatóságát sem hagyta érintetlenül, szinte az egyetlen szilárd pont a Staatskanzlei volt. E fejlődésbeli szembetűnő vonás,amint Friedrich Walter kitűnő közigazgatástörténete megállapította, /124/ két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy a külügyek intézése, még a legfőbb külgyi szerv életrehivása előtt, önmagában is, szinte önműködően különült el a legfőbb államigazgatás többi ágazatától, mert, ha a legdöntőbb kérdésekben meg is hallgatták az államkonferenciát, e problémák kollegiális feldolgozásának eleve útjában állót sajátos, szélesebb alapú megtárgyalást el nem biró természetük. A másik ok, hogy azoknak a kimagasló személyiségeknek, akik az abszolutizmus korában a külügyi kormányszerv élén állottak, keze nyoma nagyon is meglátszott a külügyi apparátuson. Elsősorban a négy-négy évtizedig kormányé Kaunitzé /1753-1793/ és Metterniché /1809-1848/. Hogy milyen arányban, arra
