Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös minisztertanács a világháború korában irattani és forrástani megjegyzések - XVIII. Néhány irattani és forráskritikai megjegyzés
Befejezésül éppen a minisztertanácsi jegyzőkönyvekkel kapcsolatban hadd mutassak rá egy közvetlenül érzékelhető összefüggésre. Az Osztrák-Magyar Monarchia kiegyezéses államapparátusa, mint láttuk, minden izében hiven tükrözte azokat a társadalmi, politikai viszonyokat, amelyek közepette létrejött. Ezek a viszonyok nem kedveztek közös, "birodalmi" parlament kialakulásának. A birodalmi parlament hiánya, az ellensulynélküli, birodalmi kormány hatáskörének, funkciójának módosulását vonta maga után. A polgári alkotmányosság alapján parlamenti szintet igénylő kérdések megvitatása a delegációk, e korcsparlamentek termeiből a közös minisztertanácsok tárgyalóasztalára tolódott. A Monarchia politikai életének ez a sajátossága magyarázza egyfelől az osztrák és a magyar, másfelől a közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek közt mutatkozó eltéréseket. Ha csak futólag is vetjük egybe a magyar és az osztrák mimisztertanácsi jegyzőkönyveket a közös minisztertanács jegyzőkönyveivel, azonnal szemünkbe szökik a köztük lévő, lényeges különbség. Amig amazok a legritkább esetben adnak számot érdemi vitáról /akár azért, mert efféle vitákra nem is került sor, akár azért, mert az ilyen viták jegyzőkönyvi rögzítésének nem merült fel a szüksége, vagy rögzítésüket a társadalmi-politikai viszonyok egyenesen kontraindikálták/, addig a közös miniszterei konferenciák jegyzőkönyvei az egyszerű eszme cseréktől a résztvevőket emocionáló, heves vitákig árnyaltan, a Monarchia ügyintézésében addig ismeretlen részletességgel adják vissza a tanácskozásokon elhangzottakat. Ennek a különbségnek, kétségtelenül a minisztertanácsok funkcióbeli különbsége, többek közt a közös minisztertanács afféle "fiókparlamentté 1 ', mindenesetre vitafórummá válása az oka. Nem egyszer már a jegyzőkönyvi formaságokból is kiderül, hogy a dolgokat'milyen szinten, milyen céllal tárgyalták. A tárgyalások módja több jegyzőkönyvi változatot termelt ki. Gondoljunk pl. az Aehrenthal által Bosznia-Hercegovina annexióját megelőzően tartott miniszteri szintű, de nem közös minisztertanácsi értekezletre, s arra, hogy az értekezletről felvett protokollum alapfogalmazata, s a külügyminiszter által a fogalmazványon átvezetett javitások mily érzékenyen jelezték a politikai viszonyoknak az ügyintézésben is tükröződő változásait. Az Aehrenthal-féle értekezlet jegyzőkönyve világosan illusztrálja, hogy efféle irásos dokumentumok kritikája során nem eléged hetünk meg a dokumentum külső és belső ismertetőjegyeinek vizsgálatával, hanem e vizsgálatokból nyert adatokat az egykorú társadalmi, politikai viszonyok összefüggésébe kell állítanunk. Megnyugtató választ csak ilyen mélységig hatoló, irattani vizsgálatok adhatnak arra a kérdésre /amelyet, különben ideiglenesnek szánt, áthidaló módon válaszoltam meg fentebb/, hogy pontosan mi volt az oka Aehrenthal intézkedéseinek a sajátos formájú értekezleti jegyzőkönyvvel kapcsolatban. Ez a jegyzőkönyvi forma a XVIII-XIX. sz.-i államtanács votumiveire emlékeztet, mint maga Aehrenthal eljárása, amely csak meghallgatta miniszterkollégáit, mint a korona legfőbb tanácsadóit, egy századdal korábbi elődeinek politikájára.
