Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)

A közös minisztertanács kialakulása - IV. A birodalom biztonsága és a magyar önállóság

Annak ellenére, hogy Deák Ferenc politikai elképzelése csupán frazeológiájában különbözött, amint ezt, gondolom, a fentebbi párhuzam világosan bizonyította, az Andrássy Gyuláétól, a párt elégedetlen volt Deák politikájával. Sokak nézete szerint az, hogy a felirati javaslat kifejezetten nem hangsúlyozta a Monarchia nagyhatalmi állását, komolyan veszélyeztette "a mindenek fölött óhajtott kibékülést." Sajátos módon Deák felfogásában maradiságot láttak, "... végre is - kérdezte az egyik Deák-párti előkelőség, ,- araikor az egész világ uj politikai irányokat tör magának, elhagyván azon ösvényeket, amelyeket a középkortól kezdve a mult század végéig követett, ragaszkodhatunk-e csak mi az ősi hagyományokhoz?"-10 A válaszföliratra 1866. március 3-án adott királyi leirat azokat igazolta, akik a nagyhatalmi állás hangsúlyozásának mellőzésétől a kiegyezés sikerét féltették. A leirat ui. megállapitván, hogy "a magyar koronához tartozó országok birodalmunk - összegének igen tekintélyes részét képezik", s hogy a birodalom többi tartományaival való összefüggésük kölcsönösen kihat a két fél belső fejlődésére és külső biztonsagára, sajnálattal szögezi le, hogy az Összefüggés, a kapcsolatok szabályozásáról eddig megfelelően nem gondoskodtak. A birodalom többi részéivel közös ügyekre vonatkozó "kormányzati ágaknak oly mérvbeni önálló kezelése... ui." - mondja a leirat - "mint azt az 1848-dik évi III. t.c. a kellő szerves összefüggés mellőzésével megállapította, a közös ügyek sikeres kezelésének lehetőségét kizárja."19 s szinte válaszul a koncepció idejét mult formáira /az önállóságnak megyei keretek közt jelentkezésére/, a 48-as törvények legnagyobb hiányosságának mondja: ugy változtatták meg az ország közkormányzatának alakját, hogy nem hozták összhangba az ősi megyei intézménnyel, A jogfolytonosságnak a 48-as törvények alapján való helyreállítását a királyi leirat egyenesen megtagadja. E helyett a maga vallásos érzelmeiben jelöli meg az ország alkotmányos létének legbiztosabb zálogát. A leirat gjtalános megütközést keltett, Deákot is nagyon elkedvetlenítette. Az ujabb válaszfölirati javaslat /ismét Deák müve/, amelyet a képviselőház március 20-án, a főrendiház pedig április 18-án, vitával ugyan, de változatlanul elfogadott, az előzőnél lényegesen kimértebb volt.. Lényegében ismételte azokat a szempontokat, amelyek a pragmatica sanctioból kiindulva próbáltak összhangot teremteni Magyarország önállóságinak kívánalma s a birodalomhoz tartozás ténye között. Uj motívum benne az á rész, amely a felelős miniszteriális kormányzás és az ősi, megyei rendszer összhangban állását bizonyítja. Az uralkodó és az országgyűlés leirat- és feliratváltása közben megkezdődtek a kiegyezést előkészítő, érdemi munkálatok. Ezek elvégzésére a parlament 67 tagból álló bizottságot küldött ki, amely 1866. március 22-én ült össze elsőizben. Később a 67-es bizottság a maga kebeléből 15 tagu albizottságot delegált, hogy az az előzően már elfogadott tárgyalási program alapján kidolgozza a kiegyezési mü végleges tervét. A tizenötös albizottság május 5-én tartotta első ülését. Az ülésen elhangzottakról a résztvevők - Gorov©, Lónyay - naplójegyzetei alapján vagyunk tájékoztatva.