Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A vállalható kompromisszum – A közös szellemi tulajdon
ezekben a gyűjteményekben található magyar szellemi tulajdont, amelynek átadási kötelezettségét mind a St. Germain-i, mind a trianoni szerződés tartalmazta. Ezt az osztrák ajánlatot a magyar kormány alkalmasnak találta a barátságos megegyezéshez vezető tárgyalások folytatásához.155 156 A megfelelő kompenzációk kialkudására a vagyonjogi tárgyalásokat magyar részről 1923. május végétől több mint egy évtizeden át Szterényi József nyugalmazott kereskedelemügyi miniszter vezette. Már a dualizmus idején több éves eredménytelen tárgyalások után az ő irányításával hozták tető alá 1907-ben az utolsó gazdasági kiegyezést, s így az osztrák-magyar gazdasági és pénzügyi kapcsolatok legjobb magyar szakértőjének számított. Az osztrák tárgyalópartner 1938-ig bezárólag - néhány távolmaradást nem számítva - a sikeres pénzügyi és gazdasági szakember, Viktor Kienböck volt.15,1 A magyar közgyűjtemények közül elsősorban a múzeumok sérelmezték ezt a kompromisszumot, amely a Monarchia kulturális vagyonából való arányos részesedés helyett csupán a magyar szellemi tulajdon átengedését ígérte. A Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára igazgatójának, Varjú Elemérnek bécsi beszámolója alapján Klebelsberg Kunó kultuszminiszter közbenjárására azzal a célkitűzéssel egészült ki a magyar kormány álláspontja, hogy a kompenzációs elv érvényesítésével az udvari és uralkodói gyűjteményekből meg kell kísérelni a magyar szellemi tulajdon körén kívül eső műtárgyak megszerzését.157 Ezzel a korábbi kompromisszumot meghaladó magyar igénnyel kapcsolatban Szterényi joggal figyelmeztetett arra, hogy az udvari és uralkodói gyűjtemények közös vagyonként való elismertetése jogilag gyenge lábakon áll. A trianoni békeszerződéshez fűzött válaszjegyzéket, amelyre a magyar követelés épült, Ausztria ugyanis nem ismerte kötelező jogforrásnak. A válaszjegyzéket kibocsátó szövetséges és társult hatalmak is inkább Ausztria oldalán álltak ebben a kérdésben, mert a békeszerződés végrehajtására létrehozott jóvátételi bizottság - a magyar kormány ismételt kérései ellenére - sem hozta azt hivatalosan Ausztria tudomására.158 Ilyen módon kevés esély mutatkozott az udvari és uralkodói gyűjteményekből a magyar társtulajdonosi jogigény alapján egyetemes kulturális vagyont képező műkincsek megszerzésére. Sőt a magyar szellemi tulajdon címén igényelt első magyar jegyzékre az osztrák válasz olyan „szűkkeblű és szinte hihetetlenül merev, hogy ebben az igénylési körben is igen kevés reményt nyújt a barátságos megegyezésre”.159 A magyar igényeket muzeális területen különösen érzékenyen érintette az osztrákok által következetesen képviselt új területi elv, amely szerint magyar szellemi tulajdon kapcsán csak a trianoni Magyarország területéről származó műkincsek átadásáról voltak hajlandók tárgyalni. Erre hivatkozva utasították el többek között a Bocskai-koronára és a nagyszentmiklósi kincsre támasztott magyar igényt. Ügyes tárgyalási taktikával Szterényi ezért főként a Corvinák átengedését igyekezett elérni, de a szellemi tulajdon kérdése mellett 1924 tavaszán számos pénzügyi és vagyonjogi kérdésben holtpontra jutottak a tárgyalások. A továbblépés érdekében Szterényi a személyes presszionálás eszközét is bevetette, amikor az osztrák pénzügymi155 MOL K 27 1923. április 6., 50. napirendi pont 156 SZÁVAI 2004. 226-284. 157 Klebelsberg Kunó Szterényi Józsefnek, Budapest, 1923. július 5. MOL K 726 1923-469. Az osztrák vagyonjogi tárgyalások céljait módosító 1923. július 6-i minisztertanácsi ülés jegyzőkönyve hiányzik. A vonatkozó minisztertanácsi határozat rekonstruálható: Klebelsberg Kunó Szterényi Józsefnek, Budapest, 1923. október 26. MOL K 726 1923-637. 158 Szterényi József Klebelsberg Kunónak, Budapest, 1923. szeptember 18. MOL K 726 1923-637. 159 Petrovics Elek Klebelsberg Kunónak, Budapest, 1924. február 24. MOL K 726 1924-104. LX
