Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A vállalható kompromisszum – A közös szellemi tulajdon
niszternek kifejtette, hogy ő az utolsó magyar tárgyaló, aki barátságos egyezségre törekszik, és lemondása esetén magyar részről bizonyára szabad utat engednek a választott bíráskodási eljárásnak. Az osztrák viszontválasz azt a korábbi javaslatot ismételte meg, hogy legalább a levéltári szerződés megkötésével, valamint több pénzügyi kérdés egyezményes lezárásával mutassák fel a baráti egyezségről szóló tárgyalások első eredményeit és azok továbbvitelének szándékát.160 Magyar szakmai megítélés szerint a levéltári szerződés aláírásához 1924 folyamán kedvezően alakultak a nemzetközi feltételek, hiszen lényegesen csökkent Ausztria számára a szerződés teljesítésének, elsősorban a Kossuth-levéltár, és a neoabszolutizmus kori állagok átengedésének kockázata. A csehszlovák kormány ugyanis ratifikálta az 1922. évi római levéltári egyezményt, amely lazította Ausztriának az 1920. május 18-i prágai levéltári szerződésben vállalt azon kötelezettségét, hogy nem adhat át harmadik országnak olyan levéltári anyagot, amelyben a csehszlovák állam területére vonatkozó iratok találhatók. Ilyen iratátadás esetén a római egyezmény is előírta az érintett ország tájékoztatását, de megteremtette a lehetőséget a vitás ügy nemzetközi döntőbíróság előtti tisztázására. Csehszlovák részről a római szerződés ratifikálása után is keresték annak a módját, hogy megakadályozzák vagy legalább késleltessék a két levéltár Magyarországnak való átadását. A csehszlovák intervencióról az ügyben érintett osztrák levéltári kormánymegbízott-helyettesnek, Ludwig Bittnernek, mégis az volt a benyomása, hogy a magyar provenienciájú levéltárak ügyében Csehszlovákia nem fogja vállalni a döntőbíráskodást, illetve az annak negatív kimenetelével járó presztízsveszteséget. Bittner bizalmas tájékoztatásából Károlyi Árpád és Szekfü Gyula azt a következtetést vonta le, hogy a levéltári szerződés megkötése és végrehajtása elől 1924 őszén lényegében elhárultak a nemzetközi akadályok.161 A levéltári szerződéssel összefüggő vagyonjogi tárgyalásokon az újabb fordulatot 1925 nyarán a baráti egyezség elérésére irányuló törekvés feladása és a vagyonkérdés egészének választott bíróság elé vitele jelentette. Ez a döntés mégis csupán a tárgyalások formai kereteit változtatta meg. Megőrizték ugyanis a személyi kontinuitást, hiszen a választott bírói tisztséget mindkét részről a korábbi főtárgyaló, Szterényi és Kienböck töltötte be. A két régi tárgyalófél választott bírói tisztségben való első informális találkozóján osztrák kezdeményezésre egyelőre elálltak attól, hogy semleges elnök felkérésével teljes hatáskörű választott bíróságot alakítsanak. Ehelyett kiválasztották azokat az ügyeket, amelyek kétoldalú választott bírói egyezséggel lezárhatónak látszottak.162 Az osztrák-magyar választott bilateriális bírói eljárás így tartalmilag nem különbözött a korábbi baráti egyezségre irányuló tárgyalásoktól. Az érdemi különbséget a választott bíróknak a megegyezés aláírására való felhatalmazása jelentette. A határozott megegyezési szándék eredménye, hogy 1926-ban a kor diplomáciai szokásának megfelelően egy csendes, elegáns fürdőhelyen, az abbáziai Lovranaban és a Bécshez közeli Badenben folyó vagyonjogi tárgyaláson zárták le a rendezésre érett osztrák-magyar levéltári jogvitát. Az 1926. márciusi lovranai választott bírói fordulóban a levéltári szerződés aláírása már csupán azért hiúsult meg, mert az osztrák választott bíró a közös szellemi tulajdon elismerését és a Magyarországnak átengedett levéltári anyagot a magyar pénzügyi követelések kompenzációjaként kívánta beszámítani. Magyar részről viszont ragaszkodtak ahhoz az elv160 MOL K 144 4. tétel (XXII-XXIV. 269-282. föl.) 161 Vő. 145. sz. irat 162 SZÁVAI 1999. 106-115. LXI
