Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A vállalható kompromisszum – A közös szellemi tulajdon
képviselte, míg az osztrák oldalról Ludwig Bittner levéltári kormánymegbízott-helyettes, Heinrich Kretschmayr a Bel- és Igazságügyminisztériumi Levéltár igazgatója, valamint a leginkább érintett Házi, Udvari és Állami Levéltárból Oskar Mitis igazgató és Lothar Gross osztálytanácsos vett részt. A tárgyalás nem hozott átfogó, végleges eredményt, de az álláspontok a polgári levéltárak kérdésében közeledtek egymáshoz. Az osztrákok elismerték 13 kisebb irategyüttesről, elsősorban hagyatékról és levéltártöredékről, hogy azok kizárólagos magyar szellemi tulajdonnak számítanak, s feltétlenül átadhatók Magyarországnak.138 Vita elsősorban a szellemi tulajdon területi alapjairól bontakozott ki. Különösen Ludwig Bittner képviselte markánsan a magyar szellemi tulajdon és a trianoni államterület szigorú megfeleltetésének szükségességét. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy Ausztria csak olyan irategyüttesek kiadására köteles, amelyek kizárólag a trianoni országterületre vonatkoznak vagy ott keletkeztek.139 A szellemi tulajdonnak Bittner által megfogalmazott területi alapú értelmezése egyfelől lehetővé tette a magyar igények korlátozását, de egyúttal kétségkívül tartalmazta az alapvető magyar követelés teljesítésének szándékát. Az előbbi kikötés, a levéltári anyagnak a trianoni országterülettel való megfeleltetése, azaz területi vonatkozásainak előtérbe állítása elsősorban arra szolgált, hogy elhárítsa a csak részben magyar provenienciájú gyűjteményes fondok (pl. a Házi, Udvari és Állami Levéltárban őrzött Ungarische Akten), továbbá a nem magyar provenienciájú, de döntően magyar tárgyú iratsorozatok (mint pl. az Udvari Kamarai Levéltár Hoffinanz Ungarn állaga) valamint egyes személyi hagyatékok (pl. Kollár Ádám Ferenc udvari könyvtámok vagy Franz Reichenstein erdélyi udvari alkan- cellár) Magyarországnak való kiadását. A magyar küldöttek ezt az álláspontot nem fogadták el és a zárójegyzőkönyvben is nyomatékkai kinyilvánították, hogy a szellemi tulajdon fogalmát területileg Magyarország aktuális államhatárai nem korlátozhatják. Bittner definíciójának másik eleme, amely a szellemi tulajdon territoriális kritériumai közül a levéltári anyag területi vonatkozásaival szemben a levéltárak keletkezési helyét nyilvánította relevánsnak, lényegében a két legfontosabb magyar igény, az 1848-49-es kormányzati és az 1849-1860 közötti főkormányzati levéltárra való kizárólagos jogosultság elismerését jelentette. Ez a formula a proveniencia elv alkalmazásával tudományosan mutatta ki a prágai levéltári egyezmény által Ausztriára rótt kiadatási tilalom tarthatatlanságát, amely kifejezetten területi és etnikai vonatkozások miatt vonta kétségbe a két levéltár kizárólagos magyar szellemi tulajdon jellegét. A levéltári albizottság közös jelentésében ily módon Ausztria a szerződésszegés ódiuma nélkül elvben elismerhette, hogy mindkét levéltár olyan tényleges magyar szellemi tulajdon, amelyet az osztrák levéltári igazgatás csupán letétként kezel és kész azok automatikus átadására, ha kiküszöbölhetők lesznek a pillanatnyilag fennálló akadályok. Az osztrák tárgyalási beszámolóból kiderült, hogy ez alatt elsősorban a Csehszlovákiával és Romániával kötött levéltári egyezményben, valamint a római szerződésben a kiszolgáltatásról előírt előzetes tájékoztatást és annak a feltételnek a teljesítését értik, amely szerint Ausztria köteles a felszámolás ideje alatt az utódállamok levéltári delegátusainak a raktárakba való szabad bejárást és a levéltári anyagba való korlátlan betekintést biztosítani. Ez utóbbi kötelezettség miatt hárította el az osztrák fél azt a magyar kérést, hogy a két levéltár az átadás dip138 Vö. 135. sz. irat 139 Österreichischer Standpunkt gegenüber der archivalischen Forderungen Ungarns. Vorgelegt in der Sitzung vom 6. März 1923. ÖStA HHStA Kurrentakten 1923-357. LIV
