Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A vállalható kompromisszum – A közös szellemi tulajdon
lomáciai feltételeinek megteremtése előtt már Bécsben kerüljön át a magyar levéltári delegátusok kizárólagos kezelésébe.14" A két levéltár kiadásának problémája ismételten napirendre került az udvari kincstári és ingó vagyonnal foglakozó bizottság március 7-i ülésén, ahol a levéltári szak- referensek közös jelentését a miniszteriális jogi és pénzügyi szakértők részvételével értékelték. Magyar részről természetesen nem tartották kielégítőnek, hogy az osztrák fél csupán magyar tulajdonú bécsi letétnek ismerte el a két irategyüttest. A magyar felszólalások alaphangját Károlyi Árpád adta meg, aki szerint teljesen elfogadhatatlan, hogy Ausztria kifejezetten magyar provenienciájú, organikusan keletkezett levéltári anyagra szerződésben vállalt megkötéseket. Ehhez a magyar tárgyaló küldöttséget vezető Hauer Gyula pénzügyi tanácsos azt fűzte hozzá, hogy Magyarország emiatt rendszeresen tiltakozott a prágai szerződés megkötése és végrehajtása ellen. A Bécsi Magyar Felszámoló Hivatal helyettes vezetője, Collas Károly pedig elvi megnyilatkozásra használta fel az esetet. A prágai szerződés megkötését olyan osztrák tévedésnek minősítette, amely a közös vagyon mielőbbi megosztását indokolja, mivel az idő múlásával folyamatosan sérülnek a magyar érdekek. Ennek illusztrálására Szekfű Gyula ismertette azokat az iratkölcsönzési eseteket, amelyek során a csehszlovák levéltári delegátusok évekig maguknál tartották a hivatali használatra kölcsönzött iratokat, korlátozva ezzel a magyar kutatók hozzáférési lehetőségét, megnehezítve elsősorban a szlovák nemzeti mozgalom történetét kutató Steier Lajos munkáját.140 141 E probléma feloldására Collas Károly újra felelevenítette azt a levéltári albizottsági tárgyaláson elhangzott magyar javaslatot, hogy az egyébként is magyar tulajdonnak elismert levéltárakat különítsék el a cseh delegátusok által szabadon használható állagok köréből. Ezt a magyar kérelmet osztrák részről azzal az elvi indoklással utasították el, hogy Magyarország a vagyonjogi tárgyalások megkezdésének feltételeként elismerte az Ausztria által kötött nemzetközi szerződések, így a prágai levéltári megállapodás érvényét. Noha írásbeli kötelezettséget az osztrákok nem vállaltak, bíztatásul mégis kilátásba helyezték Prága hozzájárulásának megszerzését az iratátadáshoz, sőt az említett két levéltár esetén késznek mutatkoztak azok átengedését a „csehek háta mögött” véghezvinni. A kulturális örökség és a szellemi vagyon területén a magyar fenntartások ellenére egyedül a polgári levéltári albizottság könyvelhetett el kézzelfogható eredményt. A katonai levéltárat, s általában az udvari kincstári és ingó vagyont, így főként a múzeumi és könyvtári anyagot illető magyar társtulajdonlás kérdésében viszont mindkét fél mereven ragaszkodott a békeszerződésből levezetett, egymást kizáró elvi álláspontjához.142 A látszólagos mozdulatlanság ellenére mégis a megoldás- keresés irányát jelzi, hogy osztrák részről levéltári területen hajlandónak mutatkoztak az 1922. május 2-i ideiglenes egyezményben foglalt levéltári delegátusi jogosítványokat a magyar kívánságoknak megfelelően a gyakorlatban kiterjeszteni. A polgári levéltári albizottság részeredményeit az 1923. március 6-i közös jelentésben143 foglalták össze, s a kölcsönös engedményeket kívánó továbblépéshez végül ismét a pénzügyi szakértők adtak ösztönzést. A különböző szakmai területeken felmerült akadályok elsősorban bennük tudatosították azt a felismerést, hogy a közös vagyon kérdésében a gyakorlati megállapodások eléréséhez kölcsönösen fel kell adni a két fél béke140 Vő. 136. sz. irat, továbbá ÖStA HHStA Kurrentakten 1923-357. 141 Vő. 117. sz. irat 142 MOLK 144 4. tétel (IX-X. 125-151. föl.) 143 Vő. 135. sz. irat LV
