Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)

A magyar békeszerződés levéltári rendelkezéseinek előkészítése

ton, amelyben „A száműzött Rákóczi” c. könyv körüli hatalmas sajtópolémiában történé­szek és levéltárosok keltek Szekfü védelmére.84 A megállapodás szükségességéről egyébként nem is nagyon kellett Niklait győzködnie, aki kilátásba helyezte annak mi­előbbi bécsi aláírását. A tervezett megállapodás megkötésére a Közoktatásügyi Népbiz­tosság is megadta a felhatalmazást.85 Tartalmáról a rendelkezésre álló források alapján keveset tudunk, mert annak tervezete vagy részletes ismertetése kutatásaink során nem került elő. Bár Niklai Péter visszaemlékezése86 és Szekfü Gyula leveleinek utalásai kö­vetkezetesen szerződésről szóltak, alighanem csak az olasz-osztrák nyilatkozathoz ha­sonló elvi deklarációról lehetett szó. Ezt támasztja alá, hogy Niklai még bécsi útja előtt azt akarta elérni a Tanácskormánynál, hogy Károlyi Árpádot bízzák meg az osztrákokkal való végleges tárgyalások vezetésével.87 Osztrák-magyar kétoldalú levéltári megállapodás a Tanácsköztársaság idején nem született, mert az osztrák fél végül elzárkózott előle. Ennek okát Szekfü a követke­zőképpen összegezte egykori tanárához, Angyal Dávidhoz írott levelében: „A levéltár­ügy továbbfejlődése nem tartozik ide. Elég az, hogy az osztrákok Párizsból jó híreket hallván, csakhamar megbánták különszerződési ajánlatukat s Niklainak beutazási enge­délyt nem adtak azon ürüggyel, hogy ő - veszélyes kommunista izgató! így a szerződést fáradozásaim dacára, nem tudtuk megkötni, s ma a végleges St. Germain-i béke szerint úgy látszik, hogy korábbi jogainkat ezen, értékben a vatikánival versenyző, anyagban azt felülmúló levéltárakra elvesztettük.”88 A kétoldalú levéltári egyezmény osztrák részről való elutasítása lényegében éppúgy a békekonferencia várható döntéseinek függvénye volt, miként a korábban ta­pasztalt osztrák hajlandóságot is az antant által kilátásba helyezett súlyos békefeltételek eredményezték. Végül Ausztriának a korábban közölteknél kedvezőbb feltételeket he­lyeztek kilátásba. A korszakra vonatkozó történeti irodalom alapján közismert, hogy a békekonferencia a területi, gazdasági és vagyonjogi engedményekkel a Tanácsköztársa­ság iránt konciliáns politikát folytató szociáldemokrata Renner-kormányt szándékozott határozottabb fellépésre ösztökélni.89 Ebben a diplomáciai összefüggésrendszerben ért­hető, hogy osztrák részről a diplomáciailag és katonailag elszigetelt Tanácsköztársaság­gal még egy olyan perifériális kérdésben is óvakodtak megállapodást kötni, mint a levél­tári likvidáció ügye. Bár erre a nemzetközi nagypolitikai feltételek kétségkívül kedvezőt­lenek voltak, a kétoldalú osztrák-magyar levéltári megállapodás mégis inkább szakmai szempontból vesztette aktualitását. Noha Párizsban a levéltárak ügyében tett osztrák mó­dosítási javaslatokat sem fogadták el teljes egészében, a békeszerződés levéltárakról szó­ló cikkelyét azonban úgy változtatták meg, hogy azt lényegében a proveniencia elv ki­mondásaként lehetett értelmezni.90 Az új változatot már a július 20-án nyilvánosságra került békefeltételek tartalmazták, amelynek levéltári rendelkezéseit Károlyi Árpád ma­gyar szemszögből azért tartotta kifejezetten kedvezőtlennek, mert a területi vonatkozás szerinti felosztást előíró passzust úgy cserélték fel a proveniencia elvét tartalmazó szö­vegrésszel, hogy a korábbi békeprojektumból minden változtatás nélkül átvették azt a 84 DÉNES 1976. 100. 85 MOL K 851 1919-26. 86 NIKLAI 1959. 87 Vö. 38. sz. irat 88 Szekfü Gyula Angyal Dávidnak, Bécs, 1919. szeptember 4. Idézi DÉNES 1976. 148. 89SOÓS 1971.23-27. 90 BITTNER 1925a. 67-70. XLI

Next

/
Oldalképek
Tartalom