Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A magyar békeszerződés levéltári rendelkezéseinek előkészítése
ben közvetlenül kapcsolódjanak be a felszámolás munkálataiba.56 Egyidejűleg a Bécsi Magyar Felszámoló Hivatalt vezető Bálint Imre is kormányzati megbízatással rendelkező magyar szakemberek azonnali bécsi kiküldését sürgette, hogy a volt közös intézményekben működő meghatalmazottak testületében kíséreljék meg a „történelmi jelentőségű javakat, a műkincseket és archivális anyagot” Magyarországnak mielőbb megszerezni.57 Ezeknek az igényeknek megállapítására és az osztrák hatóságokkal való tárgyalások megkezdésére Fraknói és Gerevich gyorsan megkapták a Külügyminisztériumtól a felhatalmazást. Az utazáshoz szükséges engedélyek megszerzésének elhúzódása miatt végül csak március közepén érkeztek Bécsbe, ahol nagyon felgyorsultak az események.58 A csehszlovák kormány hamarosan követte az olasz példát: „A bécsi cseh követ a napokban jegyzéket nyújtott át a Német-osztrák Külügyi Hivatalnak s ebben az összes bécsi levéltárak, könyvtárak és tudományos intézetekben levő cseh vonatkozású anyag (rossz németséggel: „Bohemica-Archivalien”) rögtöni kiadását követelte azzal, hogy ezen jegyzékre március 10-ig választ vár és a válasz vétele után fogja az átvételre a megbízottakat megnevezni.” - jelentették 1919. március 4-én a bécsi magyar levéltárosok.59 A cseh jegyzéket hamarosan követte a Nemzetközi Felszámoló Bizottságnak az 1919. március 10-én hozott határozata, hogy minden olyan levéltári anyagot, amely kizárólag az új nemzeti államokra vonatkozik, az iratok provenienciájától és keletkezési idejétől függetlenül át kell adni az egyes nemzeti államoknak. A bécsi közös levéltárak teljes felosztása tehát eldöntöttnek látszott.60 Ebben a helyzetben a hivatalos magyar külpolitika nem tehetett egyebet, mint hogy csatlakozott a Nemzetközi Felszámoló Bizottság határozatához, és a területi integritást hangoztatva törekedett a történelmi Magyarország egészére vonatkozó levéltári anyag megszerzésére.61 A Felszámoló Bizottság március 10-i rendelkezésével, - amelynek végül nem lettek gyakorlati következményei, mivel a végrehajtáshoz az egyes nemzeti államok ellentétei s különösen a cseh-lengyel kontroverzia miatt hozzá sem kezdhettek - sem az Országos Fevéltár főigazgatója, sem pedig a bécsi magyar levéltárosok nem értettek egyet. Világosan látszott ez abból, hogy a felosztás kimondását hírül adó s a magyar igényjegyzék sürgős összeállítását elrendelő külügyi leiratra adott válaszában Csánki Dezső a korábbi, Károlyi Árpád intenciói alapján készített, a teljes felosztás megvalósít- hatatlanságát bizonygató javaslatát ajánlotta ismételten a Külügyminisztérium figyelmébe.62 Károlyi Árpád és Szekfü Gyula pedig éppen a Nemzetközi Felszámoló Bizottságnak a közös levéltárak felosztásáról hozott határozatával egyidőben tett olyan előterjesztést a bécsi magyar külképviseletnek, amely a felosztás tényleges megkezdésének elodázása érdekében javasolta a megszűnt közös hatóságok regisztratúráinak archiválását és ebben a magyar levéltárosokkal együtt más nemzetiségű levéltárosok részvételét. „Minden szempontból a magyar érdek teljesen megegyezik a némettel: [ti. az osztrákkal - R. I.] egységes; tudományos likvidálás szükséges. Mivel pedig ezen likvidálás első lépését, az anyag összeírását, a német-osztrák ideiglenes kezelőség mint Treuhänder nem tudja elvégezni, felmerül a gondolat, hogy neki segítségére siessünk oly módon, hogy az udva56 MOL K 70 A/8-1919-VI-30326 (30475/1919) 57 MOL K 70 A/8-1919-VI-30326 (30584/1919) 58 MOL K 70 A/8-1919-V1-30326 (30476/1919) 59 Szekfű Gyula fogalmazványa, Bécs, 1919. március 4. MOL Y 1 213. doboz 37. föl. 60 BITTNER 1925a. 81. 61 Vö. 34. sz. irat 62 Vö. 35. sz. irat XXXIV