Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)

A magyar békeszerződés levéltári rendelkezéseinek előkészítése

ri hivatalok irattárai átnézését és összeírását részben magunkra vállaljuk. (...) Javaslatom megvalósítása esetén arra lehet számítani, hogy a német-osztrák igazgatóság a volt közös cseh levéltárnokokat is felszólítja a részvételre annál inkább, mivel ezek is hasonló fogadalmat tettek annak idején s e munkára csak a Házi, Udvari és Állami Levéltár volt hivatalnokai jöhetnek tekintetbe.”63

A magyar levéltárosok 1918 végén és 1919 első hónapjaiban arra ösztönözték a magyar diplomáciát, hogy a békeszerződés aláírásáig támogassa az osztrák ideiglenes kezelőséget a közös levéltárak állagának megőrzésében. Ettől remélték annak a feltételnek a teljesülését, hogy a levéltári likvidációt a békeszerződés utáni konszolidált légkörben, egységes tudományos elvek alapján, hozzáértő levéltárosok közreműködésével s ne nemzeti presztízsszempontok szerint, a pillanatnyi erőviszonyok függvényeként hajtsák végre.

Az osztrák kormány 1919 februárjában határozta meg a Monarchia levéltári örökségére támasztott igények kezelésének módját. A vonatkozó minisztertanácsi határozat gyakorlatilag annak az emlékiratnak a célkitűzését emelte kormányprogrammá, amelyet a levéltári kormánymegbízottá kinevezett neves történész, Oswald Redlich vezetésével készítettek az egykori közös levéltárak helyzetéről. Eszerint az osztrák kormány a békeelőkészítés időszakában a levéltári likvidáció ügyében az alábbi célkitűzések érvényesítését jelölte ki:

1. A proveniencia elv általános elfogadtatásával megóvni a Habsburg Monarchia központi szerveinek működése során keletkezett levéltári anyag sértetlenségét.

2. A vitatott levéltári állagok provenienciájának tisztázása és a nem központi jellegű, lokális hatóságok iratanyagának felmérése az illetékes utódállam számára való kiszolgáltatás céljával.

3. Az átfogó iratkiszolgáltatást szolgáló előmunkálatok megindításával párhuzamosan az egyedi iratátengedés felfüggesztése a békeszerződés megkötéséig. Ez az intézkedés azonban nem érintette az új államok berendezkedéséhez és a szakigazgatás folyamatos működéséhez szükséges iratok átadását.

4. A volt közös levéltárak tulajdonjogi helyzetének és a hozzáférhetőség feltételeinek szabályozása az utódállamokkal kétoldalú szerződések keretében.64

E célkitűzéseknek az osztrák levéltárak kezdetben csak nehezen tudtak érvényt szerezni. S ezt nemcsak az utódállamok követelései, hanem részben az osztrák államigazgatási gyakorlat idézte elő. Különösen a proveniencia elv értelmezése és alkalmazása körül uralkodott teljes tájékozatlanság. Jellemző eset, hogy még a levéltárügy nemzetközi képviseletéért felelős külügyi tárca vezetője, az elméleti kérdésekben felettébb jártas szociáldemokrata politikus, Otto Bauer egy minisztertanácsi ülésen ügy foglalt állást, hogy az egykori közös levéltárakban őrzött, az utódállamokra vonatkozó iratokat a békeszerződés után a területi elv alapján egyszerűen ki kellene szolgáltatni.65 Ellentmondó intézkedések sorozata következett abból, hogy az egyes levéltárak más és más minisztérium alá tartoztak, s a likvidálás gyakorlati végrehajtásában korántsem jártak el egységesen. Különösen szembetűnő volt ez az eltérő gyakorlat az utódállamoknak való ügyviteli célú iratátadás területén, amely sok esetben a proveniencia teljes ignorálását jelentette. Pl.: az osztrák belügyi levéltár minden 1867 utáni iratot előiratnak tekintett és azokat véglegesen áten63 Szekfü Gyula fogalmazványa, Bécs, 1919. március 11. MOL Y 1 213. doboz 38. föl.

64 ÖStA AdR Kabinettsratprotokolle, 1919. február 18.

65 ÖStA AdR Kabinettsratprotokolle, 1919. április 7.

XXXV