Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A magyar békeszerződés levéltári rendelkezéseinek előkészítése
magyar főkormányzóság levéltárának átadásáról. A másik fő célkitűzés a magyar nemzeti levéltári anyag megvédésére, mindenekelőtt a Magyar Országos Levéltárban egyesített forrásanyag lehetőség szerinti teljes megőrzésére irányult. Mivel Magyarországot jelentős területi veszteség fenyegette, nem volt nehéz előrelátni, hogy az utódállamok a területi, tárgyi és személyi pertinencia elv alapján jelentős mennyiségű egyes levéltári irat átadását is követelni fogják. A Monarchia felbomlásakor a magyar kormány hallgatólagosan tudomásul vette, hogy a bécsi közös levéltárakat az új osztrák hatóságok saját felügyeletük alá vonták és az ott alkalmazott magyar állampolgárságú tisztviselők hivatali státuszának megőrzése révén törekedett a jogfolytonosság fenntartására és a magyar jogigények érvényesítésére. A magyar levéltári érdekek képviseletének irányítására a Károlyi Mihály miniszterelnököt helyettesítő Lovászy Márton 1918. november 7-én a Magyar Nemzeti Tanács és a magyar kormány nevében a rangidős levéltárost, a Házi, Udvari és Állami Levéltár magyar aligazgatóját, Győry Árpádot kérte fel.26 Ezt a körülményekhez szabott minimális programot hamarosan veszély fenyegette. A közös pénzügyminisztérium vezetője, Paul Robert Kuh-Chrobak november 9-én táviratilag arról értesítette a magyar miniszterelnököt, hogy a Német-osztrák Államtanács megbízásából Ludo Hartmann bécsi egyetemi tanár átvette a Közös Pénzügyi Levéltár (Hofkammerarchiv) vezetését, és a hivatalban maradt tisztviselőktől egy olyan kötelezvény aláírását követelte, amely szerint az aláíró elismerte volna, hogy a levéltár igazgatása ideiglenesen az osztrák állam kezébe ment át. Ilyen értelmű nyilatkozatot csak a levéltár osztrák állampolgárságú tisztviselője tett, viszont a cseh, délszláv és magyar levéltárnokok az aláírást megtagadták, mivel véleményük szerint erre csak az egyes nemzeti tanácsok adhattak felhatalmazást. A fenti kötelezvény aláírásának megtagadása miatt a Német-osztrák Államtanács nem engedélyezte a nem osztrák állampolgár levéltárosok, köztük a magyar Eckhart Ferenc további levéltári működését.27 A Hartmann által bevezetett osztrák igazgatás ilyen formájában már nem felelt meg a magyar kormány érdekeinek. A Miniszterelnökségnek a Német-osztrák Államtanácshoz intézett november 11-i átirata a Hofkammerarchiv kifejezetten közös intézmény jellegére hivatkozva hangsúlyozta, hogy a levéltár igazgatásában mindaddig, „amíg annak kettéosztása be nem következik, Magyarországot ugyanoly jog illeti meg, mint Ausztriát”. Ezért ismételten kérték a magyar levéltárosok hivatali működésének biztosítását, és egyúttal a magyar kormány készségét nyilvánította, hogy a levéltári likvidálás kérdését barátságos úton kívánja véghezvinni.28 A magyar tiltakozás alapján az Osztrák Külügyi Hivatal végül 1918. december 1-jén hozzájárult ahhoz, hogy a magyar állampolgárságú levéltárosok megtartsák addigi szolgálati állásukat. Egyetlen feltételként az iratállomány érintetlen megőrzését szabták, ugyanakkor láthatólag osztrák részről sem erőltették többé az osztrák igazgatás jogosultságának írásbeli elismerését.29 A jogfolytonosság biztosítására és a magyar jogigények érvényesítésére szolgáló szervezeti keretek megteremtésével egyidejűleg a bécsi volt uralkodói gyűjteményekkel és közös levéltárakkal kapcsolatos konkrét igényeket a magyar tudományos testületek fogalmazták meg. Legkorábban a Magyar Nemzeti Múzeum 1918. november 7-én tartott igazgatósági ülésén foglalkoztak a bécsi uralkodói gyűjtemények és közös levéltá26 Vö. 1. sz. irat 27 Vö. 5. sz. irat 28 Vö. 6. sz. irat 29 Vö. 13. sz. irat XXVIII
