Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

III. Az Archivum Regni története (1756-1874)

ügyelet alatt álló levéltárak szervezését határozták el. A Nemzeti Levéltár három osztályát (a nemzeti vagyonra vonatkozó iratok, az igazságügyi iratok és a történeti anyag) ideiglenesen a Louvre-ban, az igazságügyi palotában és a nemzeti könyvtárban helyezték el, majd 1808-ban a volt Soubise-palotát bocsátották a levéltár rendelkezésére, ahol koncentrálták ezeket az anyagokat. Napóleon a meghódított országok levéltárainak tekintélyes részét, így a Vatikáni Levéltárat, Piemont, Spanyolország és Hollandia levéltárait és pl. a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv egy részét Párizsba szállíttatta, ám a nagy irattömeg összessége a Soubise-pa- lotában nem fért el, ezért a császár egy új, hatalmas levéltárépület emelését rendelte el. 1812-ben meg is kezdték az építkezést, de Napóleon bukása után abbahagyták, majd rövidesen az elhurcolt külföldi levéltárakat is visszaadták.

A francia forradalom levéltárszervezésének igazi jelentőségét az adta, hogy az előjogok megszüntetésével, a jogegyenlőség kimondásával a múlté lett a levéltárak zártsága és a csaknem kizárólagos jogbiztosító jellege is. A polgári társadalmi rend berendezkedésével egyre inkább teret nyert az az elképzelés, amely a levéltári anyagot elsősorban történeti forrásként fogta fel, és a történettudomány céljaira kívánta hasznosítani. Ez pedig azt eredményezte, hogy a levéltárak megnyíltak a kutatók előtt. Franciaországban a II. év messidor 7-i (1794. június 25.) törvény kimondta a levéltárak általános kutathatóságát: „Minden polgár jogosult kérni minden őrzőhelyen, megszabott napokon és órákban az ott található iratokat. Meg fogja kapni ingyen, a helyszínen, a felügyeletnek megfelelő elővigyázatosság mellett". (Megjegyzendő: a XIX. század folyamán fokozatosan szigorodtak a kutatás szabályai a forradalom hazájában is, mert a közérdek és a magánérdek ezt megkövetelte.) Kisebb-nagyobb fáziskéséssel szinte egész Európában hatottak az új eszmék, noha a franciaországihoz hasonló forradalmi változások jó fél évszázad múlva, vagy még később következtek be.

Német területen Bajorország 1821-től továbbfejlesztette a XVIII. század végén megszervezett állami levéltárait, Hessenben 1832-ben határoztak arról, hogy a külön levéltárakat egy központi állami levéltárban egyesítik, míg a Szász Királyság 1834-ben hozta létre központi levéltárát a feloszlatott hatóságok és testületek regisztratúráiból. A széttagolt Itália területén Szicília 1816-ban, Nápoly 1818-ban döntött országos levéltár felállításáról. Angliában hosszú tárgyalások és viták után 1838-ban született törvény az Állami Levéltári Hivatal (Public Record Office) létrehozásáról, a

73