Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

III. Az Archivum Regni története (1756-1874)

Az utasítások most már egy szervezett munkát végző intézmény képét vetítik elénk. A levéltári beosztottak munkaideje naponta — kétórás ebédidővel megszakítva — hét órát tett ki, de bármikor kötelezhették őket túlmunkára is. Meglehetősen szigorú fegyelmet írtak elő számukra. Az allevéltámok teljes jogkörrel helyettesítette az országos levéltámokot, amire — mint már említettük — igen gyakran szükség is volt. Az utasítások nagy súlyt fektettek arra, hogy illetéktelenek ne juthassanak be a levéltárba, és onnan ne kerülhessenek ki jogtalanul iratok és adatok. Közirat vagy másolata kiadását csak az országgyűlés engedélyezhette, magániratok esetében a nádor volt az engedélyező. A szabályok egyértelműen kifejezték a levéltár zártságát.

Az országgyűlés elfogadott törvénytervezete — láttuk — nem engedte volna meg letétek átvételét, sőt, a korábban a levéltárban elhelyezetteket is vissza kellett volna adni tulajdonosaiknak. A nádor viszont úgy döntött, hogy a levéltár továbbra se zárkózzon el magániratok fogadása elől. Az iratok letétbe helyezésének és visszaadásának rendjét precízen szabályozták.

Az országos levéltámok utasítása világosan kimondta az Archivum Regni és a Nádori Levéltár különállását. Utóbbit a nádor gyakorlati okból, a nagyobb biztonság céljából őriztette az Ország Házában (és nem az ország levéltárában!), a gondozására vonatkozó rendelkezések nem véletlenül különültek el mind a levéltámok, mind az allevéltámok utasításában. Habár Országbírói Levéltárról egyik utasítás sem szólt, az ide tartozó iratok külön kezelését elrendelték.

A levéltámoki és allevéltámoki utasításokban megtaláljuk a levéltárba bekerülő iratok fogadásának, elhelyezésének és feldolgozásának szabályait. Az iratokat a korábbi években kialakult módon kellett őrizni, rendezni, lajstromozni és mutatózni. Most már a Nádori Levéltárra és az országbírói iratokra nézve is egyértelműen előírták a mutatózási kötelezettséget.

Utasítása értelmében az országos levéltámok köteles volt havonta részletes jelentést tenni a nádornak a levéltár végzett munkájáról, emellett minden országgyűlésen be kellett számolnia az Archivum Regni gyarapodásáról. (Ezt a rendelkezést aztán egészen 1790-ig nem lehetett végrehajtani, mert negyedszázadon át az uralkodó nem hívott össze ország- gyűlést.)

Az utasítás rögzítette a felügyelet rendjét is. Eszerint a levéltár továbbra is a nádor, a nádori szék be nem töltése esetén pedig az országbíró főhatósága alatt állt. A gyakorlatban azonban ez nem mindig érvénye54