Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)

számos minisztérium, a Gazdasági Főtanács és a Tervhivatal iratai; a Jóvátételi Hivatal iratai). A kiégett raktárak helyreállítása után az 1960-as évek elején ismét nagy­arányú illetékességi iratátvétel zajlott le. 1960-ban 1500 fm iratot gyűjtött be a levéltár, ebből 435 fm az újjászervezett Népi Demokratikus Csoport­hoz, a többi a II. Osztályhoz (a VKM, a Külügyminisztérium, az Igazság­ügy-minisztérium és a Miniszterelnökség 1945 előtti jelentős mennyiségű anyagai) került. A következő évben átlagos, 365 fm-es volt a növekedés. 1962-ben viszont a megszűnt Központi Gazdasági Levéltár 7824 fm-nyi iratanyaga került az Országos Levéltár őrizetébe, emellett a Népi De­mokratikus Osztály is beszállított több mint 1000 fm iratot. Az 1960-as években viszonylag gyakran vásároltak iratokat, ritkáb­ban fogadtak el ajándékot és letétet. Az évtized végén a Batthyány-levél- tár megtalált 1300 db Mohács előtti oklevele, Klapka György 1848-1849- es honvédtábornok irathagyatéka (ajándék) és a Vattay család levéltára (vásárlás) értékes anyagokkal gyarapította a gyűjteményt. Mindezt be­számítva 1966-ban 511,1967-ben 856,1968-ban 826,1969-ben 701 fm-t tett ki a levéltárba újonnan került iratok mennyisége. A korszakban tárgyalások folytak Jugoszláviával és Csehszlovákiával olyan iratátadásról, iratcseréről, amelyeket a párizsi békeszerződés írt elő és az Országos Levéltár anyagait érintették. Az 1956. októberi tárgyalás és az 1958-ban kötött megállapodás értelmében az illetékesek 1956 végén és 1960-ban átadták Jugoszláviának a békeszerződésben taxatíve felsorolt Illyr Udvari Bizottság (Commissio Illyrica) és az Illyr Kancellária (Cancella- ria Illyrica), valamint a Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztérium iratait és az úgynevezett Kukuljevic-féle okleveleket (ezeket válogatta ki és vitte Zágrábba 1851-ben Kukuljevic, a Horvát Országos Levéltár vezetője, majd szerezte vissza Pauler az 1880-as években, mint arról az Archivum Regni történetében már szóltunk). Összesen több mint 300 fm irat került Zágrábba. Csehszlovák viszonylatban — az 1949. évi Csorba-tói egyezmény és az 1960-as években lezajlott tárgyalások alapján — 1967-1968 folyamán iratcserére került sor. Magyarország megkapta a Budai Káptalan és a Székesfehérvári Keresztes Konvent közel 450 éve Pozsonyban, az ottani káptalan levéltárában őrzött iratanyagát, amelyet ekkor az Országos Le­véltár megőrzésébe utaltak. Cserébe át kellett adni Csehszlovákiának a Garamszentbenedeki Hiteleshelyi Levéltárat, a Bárczay család levéltárát 375

Next

/
Oldalképek
Tartalom