Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)

zárit, ám ez sem felelt meg a követelményeknek, és ezért próbaüzemét sem engedélyezték.84 Az iratkonzerválást, restaurálást végző műhely a többi magyarorszá­gi levéltár legsürgetőbb igényeinek kielégítésére is szolgált, a levéltári te­rület központi műhelyének szerepét töltötte be. Kapacitása azonban az Országos Levéltár szükségleteinek is csak töredékére volt elegendő. Ezért amikor rendelkezésre állt a megfelelő helyiség, 1965-1966-ban az Úri utcai épületben egy öt fővel működő második műhelyt állítottak fel, a másikéhoz hasonló felszereléssel (laminátort is beleértve), amelyet kife­jezetten a többi levéltár restaurálási feladatainak ellátására szántak. Az első évben az 1. számú (Bécsi kapu téri) műhely kizárólag az Országos Levéltár, a 2. számú pedig a területi levéltárak iratait restaurálta. A kö­vetkező évben, amikor a területi levéltárak tanácsi irányítás alá kerültek, a Levéltári Osztály utasítására megváltozott a rendszer: a két műhely együttes kapacitásának 60-67%-át az Országos Levéltár, 33-40%-át a ta­nácsi levéltárak iratainak restaurálására fordították. Az Új Magyar Köz­ponti Levéltár felállítása után intézményünk a kapacitás 50%-át, az ösz- szes tanácsi levéltár a 35%-át, az új levéltár pedig a 10%-át kapta. A kere­tek elosztásának joga a Levéltári Osztály (Igazgatóság) hatáskörébe tarto­zott. A tárgyalt korszak végén a térképek és tervek préselésére szolgáló nagyfelületű préssel, motorikus könyvkötő préssel, fűtött préssel vala­mint radírozó gépekkel bővült a műhelyek felszerelése, és minden resta­urátor számára elektromos pákát szereztek be. Az 1950-es évtized a mikrofilmező műhely fejlődésében is szegényes­nek nevezhető. 1952-ben az épület földszintjén, a bejárattól balra rendez­kedett be a műhely. Az egyik helyiségben folyt a felvételezés, a másikban az előhívás és másolás, a két helyiség közös előszobájában az ellenőrzés, és itt helyezték el a két leolvasót is. A fotólabor fő felszerelési tárgyai ek­kor a következők voltak: négy felvevő (egy Micro-Jumma automata, egy Fotocopist típusú, egy Leitz asztal és egy hordozható felszerelés két Leica felvevőgéppel), egy lemezes felvételezésre alkalmas Linhoff típusú sík­filmfelvevő, egy 30 méteres filmek előhívására képes automata előhívó, nagyító és másoló berendezés, valamint egy amerikai gyártmányú ra­gasztógép. 1951-től a Micro-Jummán két műszakban (6-22 óráig) folyt a munka, amely az 1950-es években évente mintegy félmillió felvételt ered­ményezett. 1952-ben összesen hét fő volt a Mikrofilmező Csoport létszá­ma (három felvételező, két tudományos dolgozó a filmek ellenőrzésére 84 Scholz, Fertőtlenítés. 355

Next

/
Oldalképek
Tartalom