Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)

véltárak iratanyagában a volt Munkásmozgalmi Intézet részéről megnyilvánult bizalmatlanság. A többi népi demokratikus ország levéltárai történetében is példátlan módon a történetírás szempontjából nélkülözhetetlen iratanyagok [...] — amelyek nyilvánvalóan nem tartoztak a MMI profiljába — minden szakértelem nélkül óriási tömegben szállíttattak be a MMI-be és ott a felelőtlen kezelés következtében jelentős részük részben tönkrement, részben használhatatlanná vált. Mmdazokat az elvtársakat, akik ez ellen hitakoztak, politikailag megbízhatatlanoknak bélyegezték". (Az AVH említett szerepe akkor és még sokáig nem volt ismert!) Kritika érte a döntéshozatal módszereit. A hibák egyik fő forrását abban látta a pártvezetőség, hogy „a felsőbb párt- és szakmai szervek eddig a leglényegesebb kérdésekben sem kérték ki sem a pártszervezet, sem a dolgozók véleményét, hanem mindig csupán ugyanazon 1-2 vezetővel tárgyalták meg ezeket a kérdéseket. Ezt a módszert a személyi kultusz egyik megnyilvánulásának tartjuk". A heves bírálatot követő javaslatok — természetesen — megmaradtak a szocializmus kereteiben: új, szocialista típusú levéltári törvényt igényeltek, a LÓK átszervezését, a levéltárügy vezetésének demokratizálását követelték és elégtételt a személyzeti osztály által „elkövetett hibák miatt sérelmet szenvedett dolgozók sérel- mei"-ért. Nem feledkeztek meg az „anyagi és erkölcsi megbecsülés" kérdéseiről sem, amikor igényt támasztottak a tudományos besorolás és a nyelvpótlék rendszeresítésére, a publikációs lehetőségek bővítésére és a külföldi tanulmányutak biztosítására. Végül, de nem utolsósorban kérték, hogy a tudományos dolgozók munkaidejét 8-ról 6 órára csökkentsék, ennek megvalósulásáig pedig engedélyezzenek számukra heti egy kutatónapot.61

A forradalom kitörése előtt a levéltári pártszervezeten belül erjedés indult meg. Litván Györgyné Gál Éva és a jogász végzettségű Nagy György (mindketten 1953-ban léptek levéltári szolgálatba, Nagy korábban a Belügyminisztériumban dolgozott) a Rákosi-ellenes úgynevezett revizionista vonal helyi képviselőjeként fellépett a pártszervezet rákosistának tartott vezetése ellen.

Október 23-át követően az Országos Levéltárban két olyan esetnek van nyoma, amely a forradalom leverése után „kilengésnek" minősült. Az egyik: Trócsányi Zsolt levéltáros — a vizsgálóbizottság későbbi megállapítása szerint — október végén rátámadt a levéltár egyik kommunista dolgozójára, és megfenyegette, mert az illető október 24-én fosztogatásokról beszélt. Trócsányi napokig tartó távollétének oka az akkori hírek

61 MOL - M - KS - 276. f. - 91 — 109. őrzési egység, 41-45. fólió.

344