Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

V. A kultuszminisztériumi felügyelet és a közgyűjteményi integráció korszaka (1922-1949)

150 iratcsomója; a Geringer-iratok; az 1852-1860 közötti Militär- und Civil Gouverment Civil Section közel 70 fm-nyi iratanyaga; Izdenczy József államtanácsos, Pápay István kabinetirodai titkár és Thallóczy Lajos közös pénzügyminisztériumi osztályfőnök iratai; a mai „I" szekció anyaga, benne Széchenyi István döblingi hagyatékával.42

A trianoni békeszerződés rendelkezései alapján viszont iratanyagokat kellett átadni Olaszországnak (a volt Fiumei Kormányzóság 1100 csomót kitevő levéltárát), Csehszlovákiának és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak is. Belföldön a legnagyobb iratátadást az jelentette, amikor 1923- ban kiadták a nemzetgyűlésnek a képviselőház 1861-1896. évi iratait. (Ezt már 1911-ben felvetette az akkori képviselőházi elnök.)43 Csánki fő- igazgatóságának végén kb. 19 000 fm-t tett ki az Országos Levéltár iratállománya.

Az új épületben a korábbinál összehasonlíthatatlanul kedvezőbb körülmények közé került a levéltári anyag. A raktárak megfelelőek voltak, és a levéltár vezetése külön állományvédelmi intézkedéseket nem is tartott szükségesnek. Mindössze két dolog történt: a tűzoltósággal közvetlen összeköttetést biztosító tűzjelző telefont szereltek fel, majd 1924-ben elektromos meghajtású porszívót szereztek be. Kézi tűzoltó készülékeket nem helyeztek el az épületben, pedig az 1920-as években erre több cégtől is érkezett ajánlat. Pénzügyi okokra hivatkozva a levéltár az összes ajánlatot elutasította, de kétségtelennek látszik, hogy valójában feleslegesnek ítélte a készülékek beszerzését, mert az épület tűzbiztosságában senki nem kételkedett.44

1923-ban szóba került, hogy a Gyűjteményegyetem keretébe tartozó intézmények fényképészeti szükségleteinek kielégítésére közös műhelyt létesítsenek, de ez a terv nem valósult meg. Az 1920-as évek második felében az Országos Levéltár megfogalmazta igényét saját műhely berendezésére, és fel is vette a kapcsolatot németországi cégekkel, de a kezdeményezésnek nem lett eredménye. 1931-ben egy külső cég engedélyt kapott arra, hogy a levéltár egyik földszinti szobájában Fotokopist fényképező felszerelést állítson fel, de működésének nem maradt nyoma. Az Országos Levéltár a szükséges fényképészeti munkákat az 1920-as években és az 1930-as évek legelején más állami intézmények és magáncégek műhelyeiben végeztette el.45

42 Bakács, Iratanyag változása, 117.; Lakos, Badener Abkommen, 30-31.

43 MOL-Y 1-450/1923.

44 Borsa, Anyagvédelem, 130-131.

45 Borsa, Iratfényképezés, 79-80.

215