Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
IV. Az „új" Országos Levéltár megszervezése, történetének belügyminisztériumi felügyelet alatti időszaka (1874-1922)
február 3-án. Az Országos Levéltár ebben a felterjesztésben148 egyértelműen állást foglalt a külön nemesi levéltár felállítása ellen, mert azt több okból is kivitelezhetetlennek és célszerűtlennek tartotta. A levéltár érvelésében bizonyos magyar-horvát viszonylatú közjogi szempontok is helyet kaptak, de az elképzelés elleni lényegesebb kritika szakmai megalapozottságú volt. Mindenekelőtt arra hivatkozott a levéltár, hogy a külföldi példák nem szerencsések, mert lényeges különbség van a külföldi és a magyar nemesség között. Míg nyugaton már a középkorban elterjedt az úgynevezett címeres nemesség, addig nálunk ez csak jóval később honosodott meg nagyobb mértékben. Ennek következménye, hogy Magyarországon, ellentétben pl. Ausztriával, hiányosak a királyi könyvek, ezért a nemesi levéltár csak akkor lehetne teljes, ha abba az összes hazai levéltár ide vonatkozó anyagát bevonnák, ami viszont értelmetlen anyagi áldozattal járna. Az osztrák Adelsarchivot sem más levéltárak anyagából válogatták össze, hanem az úgynevezett Saalbuchok 299 kötetéből áll, amelyek az osztrák udvari kancellária által 1540 és 1829 között kiadott privilégiumok másolatait tartalmazzák, míg az eredeti iratokat a Haus-, Hof- und Staatsarchivban őrzik. Az intézmény szerint a Pettkó-ügyet érvként nem lehet felhozni a nemesi levéltár szükségessége mellett. Ugyanis annak, „hogy az Országos Levéltárban, közel 40 évi fennállása óta egy tisztviselő megtévedt, nem az Országos Levéltár anyaga az oka. [...] Pettkó visszaélései részint az ő személyében, részint az akkor dívott rendszerben gyökereztek, abban ti., hogy Pettkónak, a fennálló tilalom dacára elnézetett a nemesi ügyekben való magánműködés, továbbá hogy dr. Pauler akkori főlevéltámok anélkül, hogy embereit megfelelően ellenőrizte volna, állandóan vállalt minden felelősséget; s végül a nemesi ügyek tárgyalásakor bemutatott megbízhatatlan közjegyzői és egyéb másolatok szinte kényszer alatti elfogadása és az ezek alapján történő referálás mind elősegítették az ismert visszaéléseket. Nem szabad azonban felednünk, hogy Pettkó egyedül álló esete óta, az 1904. augusztus 30-án [...] kibocsátott tilalom szigorú betartása, továbbá a most uralkodó rendszer, mikor ti. a referens, mondhatni, a levéltár nyilvános ellenőrzése alatt áll, kellő garanciát nyújt arra, hogy a levéltár tisztviselői a Pettkóhoz hasonló visszaéléseket nem követnek el, aminthogy Pettkó óta nemesi ügyekben magánműködést egyetlen levéltári tisztviselő sem folytat". A levéltár legfontosabb érve azonban az akkoriban már elterjedt pro- veniencia-elv melletti állásfoglalás volt. A véleményben e vonatkozásban 148 MOL - Y 1 - 219/1913. 173