Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

IV. Az „új" Országos Levéltár megszervezése, történetének belügyminisztériumi felügyelet alatti időszaka (1874-1922)

sonló iratkezelési, irattár-felügyeleti feladatok, az iratképző szervekkel csak akkor lépett kapcsolatba, amikor iratanyag levéltárba adásának ügye merült fel. Illetékességébe — a kialakult gyakorlatnak megfelelően — az országgyűlés, a minisztériumok, más főhatóságok és a felsőbíróságok levéltári értékű iratai tartoztak, helyesebben Pauler idejében lényegében a felsorolt szervek irattáraiban lévő régi, 1867 előtti iratanyagok. A kiegyezés után alakult minisztériumok és más szervek iratainak levéltárba adása a XIX. században még nem került napirendre, bár az 1890-es évek második felétől ennek oka egyre inkább a raktári férőhely hiánya volt. A levéltár egyedül az országgyűléstől vett át nagyobb mennyiségű 1867 utáni iratot, mégpedig a szokásjog alapján: mint láttuk, korábban, 1848 előtt az országgyűlés berekesztése után nem sokkal a keletkezett iratokat már el is helyezték az Archívum Regniben. Hasonlóan a törvények eredeti példányai, az országgyűlés összehívásáról és feloszlatásáról, valamint a miniszterelnökök kinevezéséről és felmentéséről szóló királyi kéziratok is az Országos Levéltárba kerültek. Pauler nagy súlyt fektetett a külföldön, elsősorban Bécsben őrzött úgynevezett „magyar levéltári anyagok" meg-, illetve visszaszerzésére. Vásárlással, ajándékozás és letétek elfogadásával, tehát magániratokkal is gyarapodott az állomány ezekben az évtizedekben. Vegyük sorra mindezt részletesebben.

Fentebb, a III. 6. és a IV. 3. fejezetben már áttekintettük az Országos Levéltár újjászervezésével közvetlenül összefüggő iratanyag-gyarapodásokat, levéltár-egyesítéseket. Az 1870-es években ezeken kívül a levéltár anyaga 1875-ben az utolsó két országbíró (Cziráky Antal, Majláth György) irataival, valamint a hiteleshelyi és vármegyei levéltárak II. József idején készült, a Hétszemélyes Táblához bekerült indexeivel, 1877 szeptemberében pedig a Fiumei Kormányzóság 48 ládányi 1848 előtti levéltárával növekedett.42

Az 1880-as és 1890-es években folytatódott az 1867 előtt működött, megszűnt szervek iratanyagának levéltárba szállítása, nagyrészt annak függvényében, hogy tudtak-e férőhelyet biztosítani az iratok befogadására. Ezért, illetve sok esetben, mert az iratanyag nem volt szállításra előkészítve vagy elhúzódott a selejtezése, rendszerint hosszú idő telt el az átadási szándék megszületése és a tényleges átadás között. Előfordultak olyan esetek is, amikor komoly kutatómunkát igényelt annak felderítése, hogy hol található a levéltár által átvenni kívánt anyag, 1877-ben pl. ki kellett deríteni több királyi tábla iratainak őrzési helyét.43 Általában a le42 Bakács, Iratanyag változása, 112.

43 MOL-Y 1 - I. 375/1877.

126