Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
IV. Az „új" Országos Levéltár megszervezése, történetének belügyminisztériumi felügyelet alatti időszaka (1874-1922)
ahol a Közös Pénzügyminisztériumhoz tartozó Közös Pénzügyi Levéltár (Hofkammerarchív) vezetője lett. Megüresedett státusára lépett elő Csánki Dezső. Fogalmazói álláshoz szükséges végzettséggel és sikeresen letett fogalmazói vizsgával — a szűk pénzügyi lehetőségek miatt — csak hivataltiszti állásba kerülhetett új alkalmazottként a már említetteken kívül 1879-ben Zilahy Kiss Béla 22 éves bölcsész és Szalay József 21 éves bölcsészdoktor, 1880-ban Karlovszky Endre 24 éves „egyetemi polgár" (kinevezése előtt levéltári díjnok), 1885-ben a 30 éves erdélyi Barabás Samu és a 22 éves Pettkó Béla, 1886-ban a már akkor komoly történészi munkásságot felmutató, 24 éves Komáromy András, 1889-ben Illésy János (1887 végétől országos levéltári gyakornok), 1891-ben pedig a katolikus teológiai akadémiát végzett Kőszeghy Sándor. Pauler Gyula személyi politikája egyértelműen egy fiatal, jól képzett, tudós levéltárosi gárda kialakítására irányult. Törekvését annak ellenére is sikerült megvalósítania, hogy csak alacsony, a központi közigazgatásban tevékenykedő állami tisztviselőkénél kedvezőtlenebb besorolású és javadalmazású, kis presztízsű hivataltiszti állásokba neveztethetett ki egyetemi végzettségű embereket. Feltétlenül megjegyzendő — ezt alább majd kifejtjük —, hogy a levéltárban Pauler idején és később is hivatali időben történészi munkát nem nagyon lehetett végezni, mégpedig nemcsak az állások hivatali jellege miatt, hanem azért is, mert egyre több igazgatási jellegű teendő hárult az intézmény csekély létszámú személyzetére. Mégis voltak jelentkezők bőven, és nem is akárkik. Ennek fő oka az volt, hogy akkoriban állami vonalon a pesti és a kolozsvári egyetemen, illetve a Nemzeti Múzeumon kívül máshol, mint az Országos Levéltárban nem találhatott állást történeti kutatással foglalkozó, azt élethivatásának tekintő személy. Az alacsony fizetés mellett az előmeneteli lehetőségek korlátozottsága jelentett komoly problémát. Az 1870-es évek legvégétől csak igen hosszú várakozási idő elteltével lehetett magasabb állásba jutni. Míg az 1878-ban hivataltisztté kinevezett Sándor Jánosnak és Thallóczy Lajosnak csupán két, illetve egy év eltelte kellett ahhoz, hogy fogalmazói állásba kerüljön, addig az 1879-1881 között hivataltisztként belépők jóval hosszabb várakozási időt voltak kénytelenek eltölteni. Szalay József, a kiváló történész, egyetemi magántanár négy év elteltével 1883-ban is csak a fogalmazói címet és jelleget nyerhette el (ezzel fizetés- emelés nem járt). Az Országos Levéltár egyik legtehetségesebb munkatársa 1885 márciusában roppant fiatalon, 28 éves korában távozott az élők sorából. A művészi hajlamú, kissé bohém Zilahy Kiss Bélát Pauler 118
