Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Mo. a hatvanas években (Budapest, 2013)

Lakos János: A Levéltári Szemle az 1960-as évek magyar levéltárügyében

LAKOS JANOS A Levéltári Szemle az 1960-as évek magyar levéltárügyében írásomban a Levéltári Szemle (LSZ) 1961-1967. évi számait tekintem át. Célom annak bemutatása, hogy a folyóirat milyen szerepet töltött be e korszak hazai levéltári világában. Mielőtt erre rátérnék, egyrészt foglalkoznom kell azzal a kérdéssel, hogy miért a fonti két évszám közötti időszakot veszem vizsgálat alá, mikor a ’60-as évek 1960. január 1-jén kezdődtek és 1969. december 31-én végződtek? Másrészt szükséges a LSZ előd folyóiratának rövid bemutatása. Harmadrészt indokolt foglalkozni az időszak hazai levéltári viszonyaival is. A kezdőévet kellően indokolja, hogy a LSZ 1961-ben indult meg, és lépett a Levéltári Híradó (LH) örökébe. A záróév pedig azért 1967, mert az 1950-ben létrehozott állami levéltári szervezet 1968. január 1-jével felbomlott, a volt terü­leti állami levéltárak (fővárosi, megyei) a fővárosi és a megyei tanácsok közvetlen irányítása alá kerültek, a Magyar Országos Levéltár (MÓL) pedig visszanyerte önállóságát. E két változás természetszerűen érintette szakmai folyóiratunkat is. A szakterület középirányító szerve, a Levéltárak Országos Központja (LÓK) 1951. október-november folyamán véglegesítette döntését: LH néven szakmai folyóiratot alapít és ad ki kézirat gyanánt negyedéves megjelenéssel, sokszorosí­tott (stencilezett) füzetben, 80—120 oldal terjedelemben. Kijelölték a szerkesz­tésért felelős LOK-munkatársat és az öttagú szerkesztő bizottságot. Honoráriu­mot nem fizettek a megjelent cikkekért.1 1951- december 21-én megjelent a LH 1. száma, amelynek bevezetője foglalkozott a folyóirat indításának körülménye­ivel és célkitűzésével. Az alapítást a LÓK alapvetően azzal indokolta, hogy 1946 óta nem jelent meg a szakma egyetlen folyóirata, a MÓL által kiadott Levéltári Közlemények (LK).2 A LH első számának Borsa Iván, a LÓK vezetője által írt bevezetés3 szerint: az egységes magyar levéltárügy létrejötte „megteremtette a ' MNL OL XIX-I-18-a-l6l0-50-l. 2 Történetét megírta: Buzási, 1993. 11-26. 3 Levéltári Híradó 1951/1. 1-2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom