Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

EGYHÁZAK LEVÉLTÁRAI

nógrádi, zólyomi és honti esperességeket foglalta magába. Az 1707-i rózsahegyi zsinat úgy szervezte át az egyházkerületet, hogy ahhoz — a bajmóci kerületből átcsatolt Bars megyén kívül — még Pest, Pilis, Solt, megyék s az azok területén fekvő szabad királyi és bányavárosok is hozzátartozzanak. 1735-ben királyi rendelettel összefüggő rendezés következtében a turóci esperességet a dunáninneni egyházkerülethez csatolták. A békési evangélikus egyházközségek eleinte mint alesperesség a nógrádi esperességhez tartoztak, majd 1725 óta a pesti esperességhez, s csak 1791-ben alakult a békési és a bácsi esperesség, 1836-ban pedig a bánáti. 1843-ban Budapest külön esperességgé szerveződött. Az 1894. évi zsinati törvény értelmében a dunáninneni kerülethez csatolták a Bars, Hont és Nógrád megyei esperességeket, s viszont a dunáninneniből visszacsatolták a túróci esperességet. 1895-ben a nagy békési egyházmegyéből három esperesség lett: az arad-békési, békési és csanád-csongrádi. Újonnan alakult a horvát-szlavón egyházmegye. így az egyházmegyék száma tíz lett. A trianoni határok kialakulása után a határon kívülre kerültek a bácsi, bánsági, horvát-szlavón, turóci és zólyomi egyházmegyék. 1924-ben a Pest megyei esperesség háromfelé oszlott: a Pest megyei alsó, a Pest megyei felső és a Pest megyei középső egyházmegyére. így alakult ki az a közigazgatási beosztás, ami az 1952. évi átszervezésig fennállt. A dunáninneni evangélikus egyházkerület a bittsei és a bajmóci kerület összevonásával 1707-ben úgy jött létre, hogy Bars megye a bányai kerülethez csatoltatott. Az 1735-ös rendezés Turóc megyét a bányai kerületből a dunáninnenibe osztotta be, majd 1894-ben Bars, Hont és Nógrád került át a bányaiból a dunáninnenibe, a dunáninneniből pedig Turóc visszakerült a bányaiba. Ugyanekkor került át a tiszai egyházkerületbe az árvái és a lipóti egyházmegye, viszont idekerült a dunántúli egyházkerületből a fejér-komáromi esperesség. A mosoni egyházmegye 1821-ben átkerült a dunáninneni egyházkerület kebelébe. A trianoni határok megvonása után ez az egyházkerület csupán három egyházmegyét foglalt magába: a fejér-komáromi, a mosonpozsonyi és nógrád-hont-barsi egyházmegyét. A dunántúli evangélikus egyházkerület anyagyülekezeteinek száma a Carolina Resolutio után 41-re olvadt le. II. József türelmi rendelete után az elnyomott gyülekezetek egymás után éledtek fel. így a kerületnek az 1791. évi zsinat idején már 117 anyagyülekezete volt. Az újjászervezkedés 1786ban a nemesdömölki gyűlésen történt meg, ahol tizenhárom egyházmegyét alakítottak ki: a fejér-komáromit, a győrit, a mosonit, a somogyit, a soproni alsót, a soproni felsőt, a tolna-baranyait, a vasi felsőt, a vasi középsőt, a vasi alsót, a veszprémi felsőt, a veszprémi alsót és a zalait. 1798-tól a vasi alsó esperességet újra kemenesaljainak nevezik. 1813-ban a két veszprémi egyházmegyét összevonták, majd 1821-ben a mosoni egyházmegye átkerült a dunáninneni egyházkerületbe, 1894-ben pedig a fejér-komáromi egyházmegye ugyancsak a dunáninnenibe. így a XX. század elején tíz egyházmegye, 1920 után pedig a vasi felső egyházmegye megszűntével kilenc maradt a dunántúli kerületben. A tiszai evangélikus egyházkerület III. Károly 1734. évi rendelete értelmében úgy jött létre, hogy a szabad királyi városok külön szuperintendenciája