Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

ÁLLAMI SZERVEK ÉS TÁRSADALMI SZERVEZETEK LEVÉLTÁRAI

Az intézetek irataiban az 1929 — 1948 között működött Vízrajzi Intézet, valamint a műszaki segédszemélyzet képzésére 1879-ben létesített kassai víz mesteriskola anyagát találjuk. A vízszabályozások, belvízlevezetések, árvédelem megszervezése terén a társulatok fontos szerepet játszottak. Az első vízszabályozó társulat 1811-ben alakult meg a Sárvíz és Sió völgy lecsapolása céljából. Számuk a XIX. század második felében megnövekedett. A társulati munkák anyagi alapját az érdekeltek hozzájárulása jelentette, amelyet ártéri birtokaik nagysága szerint fizettek. A társulatok a felszabadulás után részt vettek a háború idején megrongálódott védművek helyreállításában, de a birtokviszonyok megváltozása után a nagybirtokra épült szervezet nem tudta ellátni feladatát. A társulatok 1948-ig működtek. 1944-ben 84 ármentesítő, vízszabályozó, öntöző társulat volt az országban. A levéltár gyűjteményében 24 dunai és 32 tiszai társulat iratai találhatók. A dunaiak közül a Rábaszabályozó Társulat (1896 — 1948) és a Sárközi Ármentesítő Társulat (1886—1943) iratanyaga a leggazdagabb, a tiszaiak közül a Berettyó- és Körös-vidéki társulatok iratai (1851 — 1948) érdemelnek kiemelést. A társulati fondokat statisztikák és alapszabálygyűjtemény egészítik ki. Az egyesületek levéltárban őrzött iratai nagyrészt a társulatokhoz kapcsolódnak. Itt találjuk a Tiszai Ármentesítő Társulatok Nyugdíjintézetének (1894 — 1917), majd az Ármentesítő Társulatok Nyugdíjintézetének (1918 — 1948) iratait. A személyek iratai között a vízügy területén jelentős szerepet játszó mérnökök iratanyaga található. Köztük Réthy János zsilipek tervezésével és építésével foglalkozott, Medveczky Zsigmond a folyószabályozással kapcsolatos rőzsehengereket és rőzsepokrócokat szabadalmazta. Legjelentősebb iratanyag Lampl Hugó hagyatékából került a levéltárba, aki a XX. századi vízépítészet fő képviselője, a Kvassay-zsilip, a csepeli kikötő egyik tervezője, az Öntözésügyi Hivatal vezetője volt. A gyűjtemények közül első helyen a levéltár 1948 előtti térképgyűjteménye említhető, amely közel 4000 darabból áll, és a XIX. század végéről, a XX. század elejéről tartalmaz térképeket. Legfontosabb része a társulatok ártereinek felmérésére, valamint az 1930-as években végzett öntözési kísérletekre vonatkozik. A tervtár egyes állagai az Öntözésügyi Hivatal, Vízierőügyi Hivatal, folyammérnöki, kultúrmérnöki hivatalok, kirendeltségek dokumentációiból tevődnek össze, de igen érdekes az előtanulmányokból, mintarajzokból, magánmérnöki irodákban készült tervekből álló törzsanyag is, amely az 1822—1948 közötti időszakban a vízügy műszaki fejlődéséről ad áttekintést. A gyűjtemények e csoportját nyomtatványok, fotók, iratmásolatok, tanulmányok és tematikus egységekként kezelt pl. a vízimolnárokra (1796 — 1886), Vásárhelyi, Kvassay, Sajó Elemér munkásságára vonatkozó iratok egészítik ki. A vízügyek államosítását követően a felsőszintű ágazati irányítást a Földművelésügyi Minisztériumtól az Országos Vízgazdálkodási Hivatal vette át, amely 1948 júliusától 1951 februárjáig működött. Iratai teljes egészében megtalálhatók a levéltárban. 1951 március — 1953 október között az egységes