Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)
Magyarország levéltárügye a felszabadulás után (Balázs Péter)
A tanácsi levéltárak mikrofilmjeinek jelentős részét a Magyar Országos Levéltár műhelye készítette, de többségük (szám szerint 13) már rendelkezik saját műhellyel. A szaklevéltárak közül a Hadtörténelmi Levéltárnak van saját műhelye. Gyorsmásoló berendezés a két országos, 9 tanácsi és 2 szaklevéltárban működik. Iratok restaurálásával — bár ennek szükségességét a magyar levéltárosok már a felszabadulás előtt felismerték — levéltári területen a Magyar Országos Levéltár 1949-től kezdett rendszeresen foglalkozni, amire az intézményt a háborús iratrongálások is sürgetőleg kényszerítették. A kezdetleges technikával dolgozó műhelyben a sérült iratot két vékony áttetsző papír közé ragasztották. Az 1956-os tűz okozta károk új utak keresésére ösztönözték a levéltárat, aminek lendületet adott az a körülmény is, hogy a Jugoszláv Levéltárosok Szövetsége egy laminátor ajándékozásával sietett az iratmentő munka támogatására. A későbbiek folyamán tovább korszerűsített műhely a Magyar Országos Levéltár anyaga mellett a tanácsi levéltárak részére is rendszeresen, más levéltári intézmények részére alkalomszerűen végez iratrestaurálást. 1966-ban a műhely a levéltár Űri utcai épületében új helyiségekkel és felszereléssel bővült. Az 1950. évi 29. sz. törvényerejű rendelet szellemében, de kezdetben csak a levéltárak kezdeményezésére épített iratbegyűjtés a 185/1951. sz. minisztertanácsi rendelet által szervezett formát nyert. A rendelet végrehajtása tárgyában — a közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben — kiadott tárcautasítások előírták, hogy hazánkban minden közületi szerv a működése során keletkezett iratokat 5 évig köteles őrizni, s az őrzési idő letelte után selejtezés alá vonni. A selejtezés az egyes tárcák által kiadott részletes ügykörjegyzékek alapján történt. Mivel a rendelet az iratok őrzési idejét általánosságban minden szerv esetében 5 évben határozta meg, a levéltáraknak igen nagy tömegű, lényegében 1945. előtti, viszonylag egészen új keletű iratanyagot kellett átvenniük, ami nemcsak elhelyezési problémákat vetett fel, hanem a levéltári ügyfélforgalmat is nem kis mértékben felduzzasztottá. Évek folyamán a selejtezési ügykörjegyzékek — amelyek 1951-ben még erősen tekintettel voltak a kapitalista korszak iratféleségeire — már elavultak, és nem adtak megfelelő eligazítást a szocialista kori közigazgatási és vállalati iratanyag selejtezéséhez. Ezért 1958-ban az iratok védelméről és selejtezéséről a 45/1958. sz. kormányrendelet jelent meg, amely új ügykörjegyzékek összeállításáról intézkedett s az őrzési időt 10 évben állapította meg. A Levéltári Osztály az egyes tárcák által kiadott végrehajtási utasítások és selejtezési ügykörjegyzékek összeállításánál a levéltári szempontokat általában érvényesítette. Külön említést érdemel, hogy az előbbi kormányrendelet az irattárakban megtiltotta a papírgyűjtő kampányokkal kapcsolatos iratselejtezéseket, amelyek korábban alkalmul szolgálhattak az iratpusztításra — a levéltárak képtelenek lévén valamennyi egyszerre selejtező szerv munkáját néhány héten belül felülvizsgálni.
