Bikki István: A Magyar Levéltártörténet kronológiája (Budapest, 2000)

Kronológia

az év folyamán Abaúj megye levéltára Göncről Kassára költözik, miután fel­épül a megye első székháza. — Az egri püspökség levéltárával Jászóról (Abaúj m.) visszaköltözik Kassára (—> 1613, 1690). 1650 augusztus 2. Batthyány Ádám felkéri Litomericzkyt (titkára), legyen segítségé­re a családi levéltár rendezésében (-> 1641). Először a németújvári iratokkal foglalkoznak, majd a szalónakival, melyek később Körmendre (valamennyi Vas m.) kerülnek. Utóbbiakat I-IX. „cistá"-ba osztják, ezen belül „capsá"-kat külö­nítenek el. (H> 1751) 17. század közepe Litomericzky András a Magyar Kamara jegyzője leltárt készít a kamara irattá­rában lévő iratokról. 1651 az év folyamán a Rákóczi-család Zborón (Sáros m.) papírmalmot létesít. — Vas megye megvásárolja Festetich Pálné szombathelyi kőházát és telkét, ez a megye első székháza, itt őrzik a megye iratait is. ez évvel kezdődnek Aranyos szék közgyűlési és Gyöngyös első mezővárosi jegyzőkönyvei. 1653 január 18. Thököly István átveszi az Árvái Közbirtokosság (^ 1627 után) igazgatóságát, mely alkalommal reverzálisban vállal felelősséget a „leveles tárház"-ért is, melyhez két kulcsot rendszeresítenek. A privilégiumokat a többi anyagtól külön őrzik. Iratokat csak az igazgató és az Árva várához legközelebb lakó közbirtokos engedélyével lehet kiemelni. Fontos iratok kivételéhez pedig minden közbirtokos engedélye szükséges. december 16. Fülek (Nógrád m.) várában tartott közgyűlésről szól Heves me­gye (valamint az 1569. évi LII. tc.-kel hozzácsatolt Külső-Szolnok megye) leg­régibb közgyűlési jegyzőkönyve. az év folyamán a soproni levéltár újabb rendezése. Jegyzék készül, „Consignatio privilegiorum liberae ac regiae civitatis Soproniensis a divis Hungáriáé regibus collatorum" címmel, mely 19 csomóba sorolva rögzíti a vá­ros kiváltságleveleit, egy másik jegyzék pedig — „Litterae et literalia instrumenta possessionem pagorum Soproniensium concernentia" című — a város úrbéres községeinek birtoklására vonatkozó okleveleket sorolja fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom