Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - IV. A magyar államszervezet története a felszabadulás után

3. Az államigazgatás területi beosztásának fejlődése Az ország államigazgatási területi egységeinek az átszervezése a tanácsrendszer kiépítésével együtt történt meg. A reformot már a trianoni békeszerződés által megszabott új országhatárok is szükségessé tették, azonban a két világháború között - politikai okokból - változatlanul hagyták a vármegyék évszázadokkal korábban kialakult határait. A felszabadulás után az államszervezet demokratizálása ismét felvetette az önkormányzatok átszervezésének szükségességét, de a gazdasági újjáépítés olyan sürgős teendő volt, hogy a kormány csak a legkirívóbb aránytalanságokat szüntette meg (Komárom és Esztergom, Nógrád és Hont, Borsod és Gömör, valamint Szatmár és Bereg vármegyéket egyesítették). Bár a Nemzeti Parasztpárt és más haladó erők sürgették a 25 „feudális" vármegye radikális felszámolását és helyettük egyes javaslatok szerint 6-7 közigazgatási kerület, vagy - mint mások kívánták - ötvennél is több ún. városmegye kialakítását, de az adott gazdasági, politikai helyzetben ezt az MKP nem vélte időszerűnek. Az alkotmány a tanácsok egymásra épülő fokozatait - az állami munka folyamatosságának biztosítása érdekében - a történelmileg kialakult kereteket változatlanul hagyva állapította meg. A helyi tanácsok községi, városi - a nagyobb városokban kerületi - formában jöttek létre, a területi tanácsok pedig két fokozatban, járási és megyei szinten alakultak meg. A Minisztertanács egyben felhatalmazást nyert, hogy megállapítsa a megyék nevét, székhelyét és új határait. 1950. január 1. hatállyal 19 megyét hozott létre, amelyek napjainkig változatlan néven és határok között állanak fenn (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém, Zala). A közigazgatási határok kijelölésekor figyelembe vették a földrajzi, közlekedési és gazdasági körzeteket, és az volt a törekvés, hogy hasonló nagyságú „középmegyék" jöjjenek létre. A megyeszékhelyek általában a megyék történelmi, igazgatási központjai maradtak, de néhány indokolt esetben a megyék állami szerveit iparvárosokba helyezték át. így lett megyeszékhely Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Salgótarján és Tatabánya. (Egyetlen változás, hogy 1962-ben Hódmezővásárhelyről Szegedre került Csongrád megye központja.) Átfogóan rendezték 1950-ben a járások szervezetét is. A meglevő járási kereteket a lehető legkisebb mértékben - tízzel - csökkentették és 140 járási tanács alakult meg. A járási határok megállapításakor az a törekvés érvényesült, hogy a székhely egy-egy kisebb földrajzi, gazdasági, közlekedési egység központjában legyen. Az elmúlt évtizedek nagyarányú gazdasági átalakulása éppen a legkisebb területi igazgatási egységeket érintette a legdinamikusabban. Ez az oka annak, hogy a járások száma 1975. július l-ig 92-re csökkent. 1971 óta több „városkörnyék"-et hoz létre az MT Tanácsi Hivatala: 1973-ban 11, 1975 közepén 21 városkörnyéki tanács működött. Ez a folyamat várhatóan a jövőben is folytatódik.