Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - IV. A magyar államszervezet története a felszabadulás után

ban megalakult az Újjáépítési Minisztérium. A kisgazdák vezetésével működő új tár­ca hamarosan a koalíció jobb és baloldala politikai küzdelmének az egyik fő cél­pontjává vált és a baloldal - megakadályozva az újjáépítési tárca „gazdasági minisz­térium"-má alakulását - 1945 novemberében hasonló feladatkörrel létrehozta a Gaz­dasági Főtanácsot. (Az Újjáépítési Minisztériumot 1945 szeptemberében Építés- és Közmunkaügyi Minisztériummá, szervezték át és ez már nem „csúcs", hanem az ága­zati jellegű feladatokat, az építésügyet, építőipart, városfejlesztést látta el.) Átmene­tileg (1945. november-1948. január) Tájékoztatásügyi Minisztérium is működött, s a sajtórendészet, a külföld informálása tartozott körébe. A hároméves terv (1947-1949) kidolgozása, a részletterveknek a szakminiszterek­kel való közlése, a végrehajtás folyamatos ellenőrzése, eredményességének biztosítá­sa érdekében létesítették a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt álló s a Gazda­sági Főtanáccsal párhuzamosan működő Országos Tervhivatalt, mint operatív szer­vet, és a testületi jellegű, koalíciós, 12 tagú Tervgazdasági Tanácsot, mint elvi irányí­tó szervet. Ezeket az új típusú intézményeket az állami gazdálkodás átfogó irányítá­sával bízták meg. Az igazságszolgáltatás országos szervezeti keretei, amelyet még a dualizmus korá­ban alakítottak ki, kisebb változásoktól eltekintve, 1945 és 1949-1950 között is fenn­maradtak. A Magyar Kúria és a Közigazgatási Bíróság voltak továbbra is a legmaga­sabb rangú bíróságok; a vármegyei, városi illetékességű törvényszékek és járásbíró­ságok folytatták az ítélkezést a polgári perekben és a büntető ügyekben - a hatály­ban maradt törvények alapján. Változatlan maradt az ügyészségi szervezet is. Az új idők legmarkánsabb jele a népbíróságok életre hívása volt. A nemzetgyűlés­től nyert felhatalmazás alapján a kormány 1945 januárjában kiadott 81/1945. ME számú rendeletével a háborús és népellenes bűntettek elkövetőinek felelősségre vo­nására minden törvényszéki székhelyen népbíróságot állított fel. Minden tanács öt tagból állott, a Függetlenségi Front öt pártjának egy-egy képviselőjéből, akik az es­küdtbíróságokhoz hasonló formában, szavazással ítélkeztek. A szakképzett vezető­bíró csak a tárgyalás előkészítésében, levezetésében működött közre, a bűnösség megállapításában és a büntetés kiszabásában nem. A vádat jogi képesítéssel rendel­kező, a miniszter által kinevezett népügyészek képviselték. A fellebbviteli ügyek a Népbíróságok Országos Tanácsához kerültek, ahol a vádiratot a népfőügyész ter­jesztette a bíróság elé. Több kisebb szervezeti módosítással a népbíróságok 1950-ig tevékenykedtek. Megszüntetésüket részben az alkotmánnyal életbe léptetett új igaz­ságszolgáltatási szervezet kiépülése, részben feladatuk befejeződése tette szükséges­sé. A bíróságok szervezetében a fizikai dolgozók az 1947-ben törvénnyel létrehozott uzsorabírósági különtanácsok ítélkezési munkájába való bevonásuk révén nyertek képviseletet. Ezek a törvényszéki rangú bíróságokon megszervezett tanácsok szak­képzett ítélőbíróból és négy munkásbíróból állottak, a munkásbírókat a nagyüze­mek kétkezi munkásai közül választották ki. Az árdrágítók, a közellátást veszélyez­tető spekulánsok és az újjáépítést szabotálok bűnügyei tartoztak hatáskörükbe. Az ország államszervezete demokratikus átalakításának alapkérdése az volt, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom