Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - IV. A magyar államszervezet története a felszabadulás után

a helyi közigazgatási feladatokat a hagyományos, polgári típusú önkormányzati testületek és az új néphatalmi és különleges célokra létrehozott szervek a jövőben milyen viszonyban végezzék. A szovjet hadsereg nemcsak a lehetőséget biztosította a polgári ügyek önálló intézésére, de maga is szorgalmazta a helyi hatóságok újjászervezését. Az új magyar kormány már 1945. január 4-én (14/1945. ME sz. rendelet) felszólította a lakosságot és a nemzeti bizottságokat, hogy - ideiglenes jelleggel - mindenütt alakítsák újjá a korábban működő közigazgatási szerveket és a néphatalmi szervek maguk ne foglalkozzanak ezentúl a közigazgatás ügyköreibe utalt feladatokkal. Ugyanakkor az újonnan megválasztott tisztviselőket arra utasította a kormány, hogy ne korlátozzák a nemzeti bizottságok politikai tevékenységét, sőt, hivatali eljárásaik során alkalmazkodjanak elvi határozataikhoz. A nemzeti bizottságok ezzel fogozatosan átalakultak a koalíciós pártok helyi politikai szervezeteivé és kiszorultak az igazgatási teendők végzéséből. Szervezetileg ugyan további fejlődésükről szólhatunk - létrehozták a járási, megyei szintű és végül az Országos Nemzeti Bizottságot -, hatáskörük azonban a demokratizálás elvei érvényesülésének ellenőrzésére, a választások lebonyolítására csökkent. A helyi élet irányítását ténylegesen 1945-től 1950-ig, a tanácsrendszer kiépüléséig, a nevükben és területi tagozódásukban is lényegében változatlan önkormányzatok látták el. A formai demokratizálás megnyilvánulása volt, hogy a „vármegye" helyébe a megye lépett, a gyűlölt „főszolgabíróból" pedig járási főjegyző lett. Községi önkormányzati választásokra az 1945. tavaszi budapesti választásokon kívül 1950-ig nem került sor. A testületi szervek továbbra is a megyei és városi törvényhatósági bizottságok és a községi képviselőtestületek voltak, de tagjaik között igen kevés volt a földesúr, a tőkés, a klérus képviselője, és megszűnt a hírhedten antidemokratikus virilizmus is. A vezető tisztviselők, az új kormány által kinevezett főispánok, a választott alispánok, polgármesterek, főjegyzők és községi jegyzők már egy demokratizálódó apparátus munkáját irányították, de munkájukban az új nemzeti bizottságok, mint politikai tanácsadó szervek, bizonyos beleszólási joggal rendelkeztek. Az önkormányzatok munkájával párhuzamosan, de igen öntevékenyen, hatékonyan működő különleges funkciójú néphatalmi szervek voltak a földigénylő bizottságok. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány az 1945. március 15-én hozott 600/1945. ME sz. rendeletével megszüntette a nagybirtokrendszert és földhöz juttatta a földműves népet. A minden faluban, sőt városban is megalakult földosztó bizottságok feladata a rendelet hatálya alá tartozó elkobzott és megváltással szétosztandó birtokok összeírása, a földigénylők számának megállapítása és a rendelkezésre álló földterület elosztása volt. Az egyenlőtlen helyzetben levő községek földreformjának összehangolása a vármegyei földbirtokrendező tanácsoknak, az országos elvi irányítás pedig az Országos Földbirtokrendező Tanácsnak képezte elsődleges munkáját.