Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - III. A kapitalista kori magyar államszervezet

vatalok, érdekképviseleti testületek, törvényhatóságok, tudományos intézmények vezető funkcionáriusai. A törvényjavaslatokat,rendszerint különböző bizottságok készítették elő, később meg is tárgyalták. 1931-ben törvény hívta életre az államháztartás egyensúlyának biztosítására a 33-as bizottságot, 1939-ben pedig a kormány honvédelmi politikájának ellenőrzésére a 36 tagú bizottságot. A minisztérium megmaradt még a dualizmus korában (ill. 1848-ban) kialakult szervezetében. A minisztereket a miniszterelnök előterjesztésére a kormányzó nevezte ki. A világháborús évek tárca nélküli miniszterei közül csupán a népjóléti miniszter állása maradt fenn. 1920-ban kisgazda és nemzetiségi tárca nélküli miniszter is működött. 1938-ban felvidéki, 1940-ben közellátásügyi, 1942-ben nemzetvédelmi propaganda és még egy tárca nélküli minisztert neveztek ki. Az állam pénzügyi politikáját az országgyűlés mellett továbbra is a Legfőbb Állami Számvevőszék látta el, amely nem függött a kormánytól. A helyi közigazgatás a dualizmus korában kialakult törvényhatóságokra és községekre épült. Lényeges változás volt a korábbi helyzettel szemben, hogy az állam a minisztériumtól függő szakigazgatási szerveinek számát egyre szaporította s így egyre szűkítette a helyi önkormányzatok jogkörét. Államivá lett már 1902-ben a megyei, 1938-ban pedig a városi számvevőség, 1919-ben az egész rendőrség (tehát a vidéki városoké is), 1936-ban a közegészségügy. A közigazgatás rendezéséről szóló 1929: XXX. tc. szerint az elvi jelentőségű kérdésekben a döntést a megyéknél a testületi szervek (elsősorban a törvényhatósági bizottság [közgyűlés], ill. az ezzel a törvénnyel felállított, kisebb létszámú kisgyűlés) hozták, míg a végrehajtás, az ügyek konkrét intézése az egyedi szervek feladata volt. Fennmaradt a közigazgatási bizottság, bár erősen korlátozott hatáskörrel (felügyelet, ellenőrzés, javaslattétel, a közigazgatás összhangjának biztosítása). Budapest székesfőváros szervezetét 1930-ban és 1934-ben határozták meg újra. Szervezeti felépítése a régi maradt: területének rendezésekor ügyeltek arra, hogy a környező munkáslakta városok ne kerüljenek a fővároshoz, s ily módon a munkásosztály ereje a törvényhatósági bizottságban ne növekedjék. Míg a megyék túlnyomóan közigazgatási feladatokat láttak el, a városok ezek mellett - mint már a feudalizmus korában - komoly gazdasági tevékenységet is folytattak. Az 1929. évi XXX. tc.-kel a rendezett tanácsú város megyei város elnevezést kapott. A városi tanács megszűnt. Az igazgatási hatóságot a polgármester jelentette. A területi alapon szervezett önkormányzatok mellett a Horthy-korszakban a korábbinál is jelentősebb szerephez jutottak az ún. érdekképviseleti szervek, amelyek az egyazon pályán működők vagy azonos mesterséget űzők érdekeit képviselték. Még a dualizmus korában (1868) létesítették a kereskedelmi és iparkamarát, azután az ügyvédi és a közjegyzői kamarát. 1884-ben létesültek az ipartestületek, 1920-ban alakították meg a mezőgazdasági kamarát, 1923-ban Budapesten a mérnöki kamarát, 1938-ban a sajtókamarát, 1940-ben pedig az orvosi és a művészeti kamarákat. Az állam egyrészt hatósági feladatok ellátásával is megbízta a kamarákat, másrészt, kivált