Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)
Második rész - III. A kapitalista kori magyar államszervezet
A Tanácsköztársaság bírói szervezetének legfontosabb intézményévé a forradalmi törvényszékek váltak, amelyek, túl eredeti hivatásukon, a politikai, ellenforradalmi cselekmények elbírálásán, rendszeresen ítélkeztek közönséges bűncselekményekben is. A polgári bíróságok ui. már nem működtek, a proletárdiktatúra bírósági szervezete pedig nem épült ki. (Ezt az általános gyakorlatot a forradalmi törvényszékek felállítása után két hónappal a Forradalmi Kormányzótanács rendelete is megerősítette.) A forradalmi törvényszékek voltak hazánk első szocialista bíróságai. ítélkezésükben olyan elveket valósítottak meg, amelyeket évtizedekkel később a szocialista büntetőjog tudománya is magáénak vallott. 6. Az ellenforradalmi (Horthy-) korszak államberendezése A Tanácsköztársaság megdöntését követő román katonai megszállás és a nyílt terror hónapjai után a társadalmi és politikai élet keretei csak lassan szilárdultak meg. Az egész ellenforradalmi korszakot a Ferenc József-i idők, a dualizmus kora társadalmi és politikai rendjének megőrzésére, ill. visszaállítására irányuló törekvés jellemezte. Alapot a konzerváló törekvésekhez az adott, hogy a társadalom összetételében, az osztályviszonyokban lényeges változás nem következett be. A nagybirtokos osztály mellett mind nagyobb befolyáshoz jutottak a finánctőke képviselői, ők azonban éppen úgy támogatták a dualizmus korában kialakult társadalmi, politikai rendet, mint az uralkodó osztály egyéb elemei. A korszak második felében a fináncburzsoázia egy részénél gátlóan hatottak Magyarország fasizálódásának egyre szaporodó jelei. A német tőke befolyását nagy mértékben növelte ugyan a militarizálódás, a háborúra való felkészülés, a finánctőke képviselőinek egy része azonban az angolszász tőke irányában tájékozódott. A munkásosztálynak a Tanácsköztársaság után megromlott helyzetén csak átmenetileg javított a háborús iparpártolás, növelte a munkások számátés társadalmi súlyát. Kivált a válságok alatt kirobbant tüntetések és sztrájkok szilárdították a munkásosztály szervezeteinek tömegbázisát. A munkásosztály és a szegény parasztság tömegeihez a haladó értelmiség csak a korszak vége felé talált utat. Az állami és társadalmi élet előterében az ún. középosztály állott, amely a dzsentri lesüllyedő, továbbá a városi polgárság állami alkalmazottá váló elemeiből, az iparosok és a parasztság tehetősebb részéből tevődött össze. Tagjaiból került ki az állami, megyei és városi hivatalnok réteg. Társadalmi, politikai jelentőségük a fasizálódással nőtt. Ebben szerepe volt az államigazgatás fokozódó központosításának éppen úgy, mint annak a ténynek, hogy a fasizálódással az államapparátus a gazdasági élet mind szélesebb körét vonta ellenőrzése alá. A régi állami és társadalmi rend megőrzésére irányuló törekvés a címek és rangok tisztelete, új címek és rangok bevezetése mellett a kor államszemléletének központi gondolatában, a jogfolytonosság elvében fejeződött ki a legvilágosabban. E szerint az