Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - III. A kapitalista kori magyar államszervezet

kolafenntartó jogának megvonása. A földreformmal kapcsolatos ügyek intézésére népgazdasági minisztériumot szerveztek. Még a világháború kitörése előtt, 1912-ben törvényt hoztak a történeti hagyományokkal rendelkező, de most egészen más célú, a háborús közigazgatás rendkívüli feladatainak ellátására hivatott kormánybiztosi intézmény felújításáról. E törvény alapján - a régi közigazgatási szervek teljesítő képességét meghaladó ügyek ellátására - számtalan kormánybiztosságot hívtak életre. Kormánybiztos került a szénügyek, a bányamunkások, a menekültek, az Ausztriával közös valuta-kérdés"ek, a hajózás, a katolikusok stb. ügyeinek élére. Hasonló jogkörrel, többnyire az egyre súlyosbodó gazdasági problémák megoldására, mint később, a Tanácsköztársaság korában is, testületi szerveket állítottak fel: Újságpapír Központ, Országos Lakásügyi Tanács, Népruházati Bizottság, Országos Központi Árvizsgáló Bizottság stb. A helyi Igazgatás szervei is lényegében a dualizmus korában kialakult keretek között a régi nevükön folytatták működésüket. Az önkormányzatokban a régi törvényhatósági bizottságok, ill. városi képviselő-testületek helyére azonos jogkörrel néptanácsok kerültek. A politikai fordulattal szembehelyezkedő főispánokat pedig a főispáni tennivalók ellátására jogosított kormánybiztosok váltották fel. A Budapesti Nemzeti Tanács felhívására vidéken is sorra alakultak nemzeti tanácsok, amelyek eredeti céljukon túl, hogy a polgári demokratikus rendszer helyi szerveinek politikai támaszai legyenek, hatósági feladatokat is végeztek (elmozdítottak tisztviselőket, gondoskodtak az élelmiszer- s iparcikk-ellátásról, adót vetettek ki stb.). A nemzeti tanácsokban valamennyi párt képviselői helyet foglaltak, a szociáldemokrata vezetés alatt álló munkástanácsok a magyar munkásság osztályérdekeit képviselték. Hiába igyekezett a kormány a nemzeti és munkástanácsok hatósági funkcióit korlátozni, kialakult a kettős hatalom sajátos formája. A hagyományos igazgatási szervekben jobbára az uralkodó osztályok, míg a tanácsokban a munkásság és a parasztság hatalmi törekvései érvényesültek. A polgári társadalom területéről a forradalom hullámai átcsaptak a fegyveres erők körébe is. A Nemzeti Tanáccsal egyidejűen Budapesten megalakult a központi Katonatanács, majd az egyes alakulatoknál is szerveztek ilyen tanácsokat. A katonatanácsok a hadsereg ellenőrző szervévé váltak. A legtöbb helyen a bizalmi férfiak közül kerültek ki tagjaik. A tanácsok adtak a forradalom erőinek szervezeti kereteket a polgári állami és társadalmi rend szétzúzására. Ugyanakkor, mint alább lesz róla szó, a széteső államapparátus helyén éppen ezek a tanácsok biztosították az átmenetet, a folyamatosságot a pusztuló régi s az alakuló új rend között. A törvénykezési szervezet is a dualizmus kori alapokon működött tovább. Jelentős változás csupán az esküdtbíráskodás és a munkaügyi bíráskodás terén következett be. Az 1918. november 11-i néphatározat ui., egyebek között, jelentősen kiterjesztette az esküdtképesség körét, kimondván, hogy mindenki lehet esküdtbíró, akit közösségi választó jog illet. A néphatározat szerint, hazaárulás esetén a perbefogást is az esküdtbíróság rendelte el. A munkaadó és a munkás (e kategóriába tartoztak a