Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - III. A kapitalista kori magyar államszervezet

(Urbarial-Obergericht) ítélkezett. Ettől a bécsi legfőbb úrbéri törvényszékhez (Oberstes Urbarial-Gericht) lehetett fellebbezni. Pesten a megszüntetett váltótörvényszékek helyett az egész országra illetékes kereskedelmi törvényszéket (Handelsgericht) állítottak fel. Mindezen bíróságok mellett, de a bírósági szervezettől elkülönítetten, önálló vádhatóságokról is gondoskodtak, amely a bécsi igazságügy-minisztériumtól, ill. a főállamügyésztől (Oberstaatsanwalt) függött. Természetesen, minden fokú bírói fórumnak megvolt a megfelelő szintű ügyészsége. 3. A dualizmus korának államberendezése Magyarország a török hatalom alól való felszabadulása után nagyjából Mohács előtti határai között vált a Habsburg-birodalom szerves részévé. Területi épsége helyreállt, állami önállósága azonban még belkormányzati szinten sem maradt csorbítatlan, lakosságának etnikai képét pedig a töröktől elnéptelenített területek újratelepítése még tovább színezte. A Habsburg-uralom évszázadai alatt az állami önállóságért folytatott politikai és fegyveres harcok kötötték le a magyar rendek minden erejét. Nem csoda, hogy a szabadságharcban és forradalomban megszerzett függetlenség tragikus elvesztése után a magyar államférfiak programjának szinte egyetlen, mindenesetre elsődleges célja volt az állami önállóság visszaszerzése. Állandó közjogi harcaik közepette nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy önállóságát vesztett államuk társadalmának népi összetétele és szerkezetének súlyelosztása már régen nem olyan, mint volt a Mohács előtti századokban, de még a feudalizmus későbbi korszakában is. A számban megnövekedett és nemzeti öntudatra ébredt nemzetiségek önkormányzatot kívántak, itt-ott már elszakadást, a jobbágyi kötelékektől felszabadult parasztság pedig gazdasági problémáinak „az úrbérrel rokon természetű viszonyok", az agrárkérdés megoldását sürgette. A XIX. század második felére az ország soknemzetiségű összetétele már súlyos problémát jelentett a magyar államférfiak számára. Minthogy politikájuk kiindulópontja, az egységes nemzetállam volt, a nemzetiségi önkormányzatnak, ill. az állam föderalizálásának gondolatát elutasították, így a nemzetiségi kérdést nem tudták megoldani. Megoldás helyett a politikai magyar nemzet fogalmának megalkotásával takarták el a problémát. (Ez a sajátos fogalom annyit jelentett, hogy a magyar állam polgárai a politikai magyar nemzetnek tagjai). Ennyi megoldatlan, vagy csupán látszatra megoldott problémával küzdve, valóban „helytelen, sőt káros számítás lett volna" - mint Deák megállapította - kedvező külpolitikai fordulattól, belső aktív ellenállástól, vagy éppen forradalomtól várni az abszolutizmus felszámolását, a magyar állam önállóságának visszaszerzését. A Habsburg-monarchia helyzete közben ugyan súlyosan megromlott, s ez arra mindenképp elég volt, hogy az uralkodó és a birodalom vezető politikusai belássák: a Monarchia válságát nem lehet Magyarország, ill. a magyarok nélkül megoldani. Így érett meg a helyzet a kompromisszumos megegyezésre, a kiegyezésre. A kiegyezés