Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - III. A kapitalista kori magyar államszervezet

alkotmányt adott a birodalomnak. Az uralkodó ismét egyesítette a kerületekre darabolt országot, visszaállította az 1848 előtti kormányszerveket, a rendi országgyűlést, s a birodalom többi részében a tartománygyűléseket. A birodalom valamennyi országát érintő ügyek tárgyalására pedig az országgyűlés, illetőleg a tartománygyűlések által választott képviselőkből, valamint kinevezett tagokból álló birodalmi tanácsot (Reichsrat) szervezett. A császár visszaállította a régi megyei szervezetet is, hozzájárult a megyei tisztikarok megválasztásához és az állandó bizottmányok összehívásához. Az Októberi Diploma alkotmánya elsősorban a nagybirtokos, ókonzervatív arisztokrácia politikai elképzeléseit elégítette ki. A kereskedő polgárság gazdasági súlyának növekedésével politikai befolyása is nőtt. Ez tükröződött az újabb birodalmi alkotmányt életbe léptető Februári Pátens (1861. február 1.) rendelkezéseiben, amelyeket a központosítás (centralizáció) jellemzett. Az abszolutizmus (vagy, amint a XVIII. századi abszolutizmustól való megkülönböztetésül mondjuk, neoabszolutizmus) korában Magyarország nem élt önálló állami életet. Ezen a tényen a birodalom országainak és tartományainak, valamint nemzetiségeinek autonóm törekvéseit figyelembe vevő pátens-alkotmányok sem változtattak. 1850 végéig Haynau katonai diktatúrával kormányozta az-öt kerületre osztott országot. Mellette Karl Geringer báró állt mint főbiztos a polgári közigazgatás élén. A katonai-polgári közigazgatás kettősségét 1850 végén felszámolták. Az öt kerület felett, amelyeknek székhelye Pest, Pozsony, Sopron, Kassa és Nagyvárad volt, a budai helytartóság állt. 1851-től az uralkodó nagybátyja, Albrecht főherceg, a Magyarországon állomásozó osztrák csapatok főparancsnoka volt a helytartó. A kerületek megyékre, ezek járásokra, oszlottak. A kerületek vezetője a főispán, a megyéké a megyefőnök, a járásoké pedig a szolgabíró. Valamennyi császári tisztviselő volt. Az egész apparátust a bécsi császári belügyminisztérium irányította. (A korszakot a belügyminiszterről, Bach Sándorról, Bach-korszaknak szokták nevezni.) Egyébként az igazságügyi szerveket is alárendelték Bécsnek. A hétszemélyes táblát beolvasztották az osztrák császári legfelsőbb bíróságba. (Oberster Gerichtshof), mint annak egyik tanácsát. Az öt kerületbenfötörvény székek (Oberlandesgericht) működtek. Alsóbb fokon pedig a megyei törvényszékek (Comitatsgericht) és a járásbíróságok (Kreisgericht). Részben az abszolutista kormányrendszer támaszaként, részben a forradalom és szabadságharc alatt megoldatlanul maradt kérdések, a feudális rend felszámolásával kapcsolatos jogviták elintézésére különleges bíróságokat is állítottak fel. Az első helyen említett célok megvalósítására létrehívott haditörvényszék (Kriegsgericht) nemcsak a vérbe fojtott szabadságharc vezetői felett volt hivatva ítélkezni, hanem az önkényuralommal elégedetlen, vagy éppen vele szembeforduló elemek felett is. - A szabadságharc idején félbemaradt úrbéri perek befejezésére és a feudalizmus felszámolásából adódó mezőgazdasági, jogi problémák (erdő-, legelőelkülönítések, tagosítás) eldöntésére úrbéri törvényszéki hálózatot építettek ki. Alsó fokon az úrbéri törvényszék (Urbarial-Gericht), középfokon a kerületenként működő úrbéri fötörvény szék