Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - II. A feudális magyar államszervezet

ta. Az általánosságban mozgó törvények rendelkezéseinek a helyi viszonyokhoz alkalmazását szolgálták az ugyancsak a közgyűlés által alkotott jogszabályok (statútumok). A megye élén a király kinevezte főispán állott, lényegében a korábban kialakult jogkörrel. Ebben a korszakban már nemcsak egyes magas egyházi méltóságok, hanem főúri, nagybirtokos családok is kaptak örökös főispánságot. Ha az örökös főispánsággal rendelkező családban nem volt nagykorú férfi, a kiskorú főispán mellé gyámot rendeltek, aki intézte (adminisztrálta) a megye ügyeit. Ebből a szokásból fejlődött ki a megyei adminisztrátori intézmény. A XVIII. század vége óta, ha a főispán bármi okból nem tudta ellátni hivatalát, az uralkodó főispáni helytartót nevezett ki a megye élére. Ezt a főispáni helyettest is adminisztrátornak nevezték. A reformkorban a megyék többségében a főispánok mellett adminisztrátorok működtek. A kormány ezekkel igyekezett ellensúlyozni a megyék haladó szellemű megnyilvánulásait. A megyei önkormányzat első tisztviselője e korban is az alispán (vicecomes) volt. Választását az 1723: LVI. tc. szabályozta. Eszerint a főispán négy jelöltje közül a közgyűlés választotta az alispánt. Legtöbb megyében az alispánnak helyettese is volt, a másodalispán (substitutus vicecomes). Időnként „substitutus"-nak nevezték azt is, aki a vicecomest betegsége alatt, vagy távolléte idején tartósan helyettesítette. A századok óta meglevő tisztségviselők (mint a szolgabírák, jegyző) mellett a XVII. század óta újabb, szakigazgatási tisztviselők is megjelennek. Közülük legjelentősebb volt a tiszti ügyész (fiscalis), aki a megyét érintő ügyekben mint jogász járt el, bűnügyekben pedig a vádat képviselte. - A megyei ügyintézés a főjegyző (nótárius comitatus) s helyettesei, az aljegyzők kezében volt. A levéltár kulcsát is, amely egyszersmind állásának jelképe is volt, a főjegyző őrizte, s irányította a levéltáros munkáját. A járásokat a XVIII. században a könnyebb igazgatás végett 2-3 kerületre (circulusra) osztották. A járás élén a szolgabíró (iudex nobilium, illetőleg a magyarországi latinság összevont szavával: iudlium), a kerületek élén pedig az alszolgabírák állottak. II. József abszolutista kormányrendszere felfüggesztette a megyék önkormányzatát. A megyéket kerületekbe (Magyarországon 10, Erdélyben 3 kerületbe) vonta össze. A kerületek élére királyi biztos főispánokat nevezett ki. Hivatalos nyelv minden szinten a német lett. József közvetlenül halála előtt megszüntette a kerületeket, és így 1790-től újra visszaállt a megyei önkormányzat. Nem tartozott a megyei szervezet keretébe néhány, kiváltságos nép lakta terület. így mindenek előtt a székelyek, a XIII. század első negyedében bevándorolt erdélyi szászok és a XIII. század második felében hazánkba jött szepesi szászok földje. A székelyek és erdélyi szászok székekbe tömörülve éltek. A székelyek élén a király által kinevezett székely ispán állott, akinek tisztségét gyakran egyesítették az erdélyi vajdáéval. - Az erdélyi szász székek életét a székek központjában egy-egy város irányította, a középkor végére már maguk választotta tisztviselőkkel. A szepesi szászok is városi közösségekben éltek az V. Istvántól (1270-1272) kapott kiváltságaik keretei között. A városok nagy részét Zsigmond király elzálogosította és a szász nép önkormányzata, a szász egyetem (universitas) szabadsága csak a Lengyelországhoz került