Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Negyedik rész - XV. A levéltári segédletek

idegen írásmód latin betűs átírása (cirill MSZ 3498). A szabvány szerint címleírt katalógus az ún. főlap, amelyről a szabvány szabta esetekben melléklapokat és utalókat kell készíteni. A nem teljes több kötetes, sorozat - műveknél, a periodikáknál a változó adatokat célszerű külön-külön leírni: a/ I. lapra kerülnek - rendszóval az élen - az utolsó adatok, a II. lapra a cím-, szerkesztő-, nyomdaváltozások, a III. lapra pedig a könyvtár állományában meglevő köteteket, évfolyamokat írjuk úgy, hogy a köztes hiányoknak annyi helyet hagyjunk, hogy pótlások alkalmával beírhassuk oda. Amennyiben a rendszó megváltozik, ezt az I. lapra utalónak ráírjuk, a változásnak megfelelő új I. lapot írunk és hozzákapcsoljuk a II. és III. lapokat. Az osztályozás könyvtári területen a művek tartalmi csoportosítása. Általában kiegészítő művelete a katalogizálásának, illetve a bibliografizálásának, de alkalmazhatják a raktári rendnél és nem könyvtári területen is. Lényegében a fogalmaknak, tárgyaknak (a művek tartalmának) csoportosítása a köztük fennálló hasonlóság illetve különbség alapján. Alapja valamilyen szakrendszer. A szakrendszeralkotás alapműveletei: az összetartozó egységekből homogén csoportok (osztályok) alkotása, ezek elrendezése (szakrend-létesítés) és megkülönböztető jelekkel való ellátása (szakjelzetelés). Az osztályozásnak két alapvető eljárása van: a mellé- és az alárendelő. A mellérendelésnél az osztályok között nincs rangkülönbség, sorrendjük mechanikus (pl. betűrend). Az alárendelésnél az osztályokat is osztályozzuk, így keletkeznek főosztályok, osztályok, afosztályok, stb. E művelet logikai követelménye: következetesség, pontos elhatárolás, fokozatosság. A szakjelzet az osztályoknak stb. olyan szimbóluma, amely a sorrendjüket is rögzíti. A jelzet elemei: (kis, nagy) betű, (arab, római) szám, írásjelek és ezek kombinációja. Alapkövetelmény, hogy a jelzet legyen rövid, könnyen megjegyezhető, kiejthető és rendszerezhető. Mellérendelésnél sokszor elég az osztályok számára a betűjelzet. Alárendelésnél ez kevés, a számjelzet sem elég, inkább a kettő kombinációja, de nem mindig. A jelzetnek ugyanis tükröznie kell a logikai összefüggést, a rend tagolódási fokozatait: az első jel a főosztályt, a második az osztályt, a harmadik az alosztályt, stb. fejezze ki (pl. B. IV. 5.). Könnyen belátható, hogy ez a követelmény, megtetézve az alapkövetelménnyel, csak nagyon korlátozott területen elégíthető ki, nem pedig az emberi tudás egész területére alkalmazva. Ez csupán a tizedes rendszerrel közelíthető meg. Az osztályozás nélkülözhetetlen segédeszköze az osztályozási táblázat, amely a rendszer minden csoportját, jelzetével együtt, szakrendbe sorolva feltünteti. Sok ezres fogalomnál természetesen betűrendes mutató kell hozzá. -Tizedes osztályozás (TO): M. Dewey amerikai könyvtáros alkotta meg 1876-ban. Az ismereteket (tárgyakat, fogalmakat) tízes csoportokra bontva rendszerezi, így 10 főosztály, mindegyiken belül 10 osztály, ezeken belül 10 alosztály, stb. lehetséges csupán, ugyanis jelzetül a 0-tól 9-ig terjedő számokat választja, sorrendjében tehát a tizedes törtek rendjét követi. Ha pl. a főosztály jele 3, akkor az osztályáé 33, .ennek alosztályáé 333 stb. Tökéletesen megfelel az osztályozás összes követelményének. A rendszer a tizedes számokon kívül írásjeleket is alkalmaz. E rendszernek általánosan elterjedt változata az egyetemes tizedes osztályozás