Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Negyedik rész - XV. A levéltári segédletek

Az anyakönyvi szervezet az egyházaknál a következő volt: Az anyakönyv vezetése a plébános, a lelkész, az anyakönyvvezető rabbi feladatát képezte. A felügyeletet a katolikusoknál a püspök (közvetve az esperes), a protestánsoknál az esperes, a görögkeleti szerb egyháznál a protopópák, illetve az egyházmegyei consistorium, a görögkeleti román egyházban az esperességi székek gyakorolták. Az izraelita anyakönyvi kerületek feletti felügyeletet 1840 óta a törvényhatóság látta el. Az anyakönyvek tartalma és külső alakja még az egyes felekezeteken belül is változatos képet nyújt. Kezdetben a bejegyzések folyamatos szövegezéssel készültek, és a könyvekbe a lelkész az anyakönyvi eseteken kívül a legkülönbözőbb tárgyban írt feljegyzéseket. 1800 körül alakul ki az anyakönyvek rovatos mintája. A bejegyzések az egyházi aktusoknak megfelelő adatokat tartalmazzák, a személyek azonosítására csak a legszükségesebb adatokat jegyezték be. Az idők folyamán az adatok száma megnövekedett, és sor került az anyakönyvi esetet követően, későbbi időpontokban keletkezett, a személyi állapotot érintő egyéb adatok utólagos bejegyzésére is, pl. a haláleset feljegyzést nyert a keresztelési anyakönyvben, s beírták a gyermek törvényesítésére vagy a névváltozásra vonatkozó adatokat. Az anyakönyvek kiállításának módja, külső formája, a nyomtatványok minősége és mérete olykor ugyanazon egyházközségen belül is több ízben változott. Gyakori eset volt, hogy az 1827 utáni első években a születés, házasság, az elhalálozás még nem külön lapokon, hanem folyamatosan került a másodpéldányba. Az egyházi anyakönyvek 1828-1895. évi másodpéldányait annak idején a vármegyék és a törvényhatósági jogú városok levéltárai vették át, jelenleg a tanácsi levéltárak őrizetében vannak. Ezek a másodpéldányok a levéltárakban kisebb-nagyobb hiányokkal maradtak fenn. Legnagyobb méretű károsodás a Fővárosi Közlevéltárnál érte az anyagot, ahol 1944-1945 telén a budapesti felekezeti anyakönyvi másodpéldányok az épületet ért háborús behatások következtében teljes egészükben megsemmisültek. Az egyházi anyakönyvi másodpéldányok kezelése, az utólagos bejegyzések bevezetése 30-40 évvel ezelőtt még állandó munkát jelentett a levéltáraknak, ma már ezek a példányok lezárt anyagnak tekinthetők. Rendezésüket nem szabályozták egységesen, így egyes levéltáraknál felekezetek és azokon belül az egyházközségek rendjében, más levéltáraknál a városok, községek betűrendjében, majd felekezetek szerint helyezték el a példányokat. A példányok rendezettsége az egyházközségeken belül sem volt egyöntetű: van, ahol évfolyamonként kerültek lerakásra a másodpéldányok, és van, ahol előbb a születési, házassági, halotti tagolásban alakítottak ki sorozatokat és ezeken belül helyezték el évrendben a példányokat. Egyes levéltárak a másodpéldányok bekötésére törekedtek, a legtöbb levéltár azonban tékákban, iratcsomókban fedőlemezek közt őrzi őket. A legtöbb levéltár nem készít az anyagról raktári jegyzéknél mélyebp szintű segédletet. Névmutatók átadására nem kötelezte a törvény az egyházakat, így azok - néhány kivételtől eltekintve - nem kerültek levéltárba: az egyes anyakönyvi esetek csak a bejegyzések egyenkénti átnézésével kutathatók.