Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Negyedik rész - XI. A levéltárak és az iratképző szervek kapcsolata

A szervlátogatások először akkor váltak igazgatási jellegűvé, amikor a 45/1958. Korm. sz. rendelet a levéltárak feladatává tette a kiselejtezésre szánt iratok megsem­misítésének engedélyezését. A fejlődés következő állomása az volt, amikor a levéltá­rak jogot nyertek az illetékességi körükbe tartozó szervek iratselejtezésének ellen­őrzésén túl iratkezelési rendjük egészének ellenőrzésére is. Ezt a jogkört az 1969. évi rendeletek mondták ki, a végrehajtás módját pedig a LÜSZ szabályozta. Az iratkezelés levéltári ellenőrzésének lényege, hogy lehetővé teszi a történeti ere­detű iratok fokozottabb védelmét, kiválogatásának és rendszerezésének figyelemmel kísérését, így végső soron tudományos célt szolgál, ugyanakkor módszerei döntően igazgatási jellegűek. Ez egyrészt azt jelenti, hogy magának az ellenőrzésnek a lefoly­tatása szigorúan csak a szabályzatban foglaltak számonkérésére, a tények megállapí­tására korlátozódhat. Az ügyviteli kérdésekbe történő közvetlen, mélyebb beavatko­zás a levéltáraknak nem feladata, a történeti értékű iratok védelmét szolgáló javasla­taik, tanácsaik az ügyviteli érdekeket nem sérthetik, nem korlátozhatják. Másrészt viszont az ellenőrzések során szerzett tapasztalatok átfogó, tudományos igényű elemzésével, az iratok keletkezését, az iratkezelési szabályzatok érvényesülését befo­lyásoló ügyviteli problémák feltárásával, közvetett módon segíthetik a levéltári és ügyviteli érdekek eredményesebb egyeztetését. Az ellenőrzés elsődleges célja az iratkezelési szabályzatok mindazon előírásainak betartása, amelyek a folyamatosan keletkező levéltári anyagot védik. Ebből adódó­an egy-egy szerv iratkezelését döntően a következő szempontok alapján kell meg­ítélni: - az iratokra a központi irattárba helyezés előtt rávezetik-e az irattári terv által meghatározott tételszámot; --az iratok nyilvántartását szolgáló segédletek (elsősorban az iktatókönyvek) megfelelő rovatába az irattári tételszámot bejegyzik-e (ennek hiánya az iratok visszakeresését rendkívül megnehezíti); - a központi irattárban, illetve az osztály- és részirattárakban az iratokat a tétel­számok szerint rendszerezik-e; - az egyes irattári tételekbe sorolt iratok szúrópróbaszerű ellenőrzése milyen hi­bákat, hiányosságokat mutat; - az iratok nyilvántartásának rendszere megfelel-e az iratkezelési szabályzat elő­írásainak ; - a nyilvántartás tartalmazza-e az iratok azonosításához feltétlenül szükséges adatokat; - a nyilvántartást kiegészítő segédletrendszer alapján ellenőrizhető-e az iratok útja az ügyintézésben, illetve a központi irattárban, s ha nem, mi ennek az oka; - milyen a központi irattár fizikai állapota; - minden irat bekerül-e az irattárba, s az onnan kikölcsön/ött iratokról vezet­nek-e külön nyilvántartást; - az irattárban lévő iratokról készítenek-e azokat raktári egységenként számba

Next

/
Oldalképek
Tartalom