Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)
Harmadik rész - VIII. Iratkezelési és irattári rendszerek
A XV. század folyamán a gazdasági fellendülés és a politikai centralizáció következtében egyre fokozódtak a közigazgatási feladatok, terjedt az írásbeliség és erősödött az iratok megőrzésére való törekvés. Ezt megkönnyítette, hogy az olcsó papiros egyre jobban kiszorította a pergament. Az iratok teljes szövegű lemásolására nem volt idő, megelégedtek kivonatolásukkal, és megőrizték az eredeti beadványokat és mellékleteiket. Egyes hiteleshelyeknél bevezették azt a gyakorlatot, hogy a hozzájuk érkezett mandátumok margójára és hátlapjára vezették a mandátumra adott válaszuk fogalmazatát. Az ilyen mandátumok sorozata már a hiteleshely valóságos aktaregisztratúrája, amelyben a beérkezett iratokkal együtt a kimenők fogalmazatai is megtalálhatók. A Mohács utáni idők legnagyobb ügyiratforgalmat lebonyolító hatósága, a magyar királyi kamara kezdettől fogva megőrizte fogalmazatait. Ezeket külön, egységes formátumú papírlapokra írták, és egyetlen nagy, időrendi sorozatban őrizték. Megőrizték természetesen a hozzájuk érkezett udvari rendeleteket is, külön sorozatban. Az utóbbiak szövegét másolati könyvekbe is bevezették. További sorozatokat hoztak létre a fontosabb levelező partnerektől érkező beadványokból, a máshonnan érkező jelentéseket és kérelmeket pedig egy vegyes sorozatba helyezték. Hasonló módon rendezte be és bővítette irattárát századokon át a többi királyi hatóság is. Levelezőpartnerek szerinti sorozatokat alkottak, ezekben az iratokat öszszefűzés nélkül őrizték, gyakran hónapok szerinti csomócskákban, és az egyes iratokat a dátumon kívül nem látták el más jelzettel. Az ilyen irattárak gerincét az elintézésfogalmazatok sorozata alkotta, ebben tükröződött a hatóság működésének egésze. - Az a gyakorlat, hogy az iratokat nem folió-formában, hanem középütt hosszában összehajtva, ún. fraktúr-formában kezelték, lehetővé tette, hogy tárgyilag összetartozó iratokat az ügyintézés során egymásba helyezzenek s egyes esetekben az irattározáskor ezeket együtt is hagyták. így jöttek létre már viszonylag korán egyes ügyiratok (pl. a magyar királyi kancellária Acta particularia c. állagában). Különösen peres iratokkal jártak el így, ezeket pl. a királyi kúria irattárában a levelezési anyagtól elkülönítve kezelték (pertestek). Ügyiratnak a regisztratúraképzőnél valamely egyetlen ügy intézése során létrejött és rendeltetésszerűen nála maradó iratok összességét nevezzük. Amíg az ügy intézése le nem zárult, szükség volt az ügyirat egyes darabjainak együtt tartására. Az irattárban azonban az ügyiratok szerinti irattározás csak azután vált rendszeressé, miután e rendszer gyakorlati előnyeit felismerve, az egyszerű sorozatrendszerről áttértek az iratok tárgyi szempontok szerinti csoportosítására. Ügyiratok a hazai levéltári anyagban egészen a XVIII. század második feléig csak kivételesen fordulnak elő. Az időrendi sorozatok az általánosak, mégpedig ún. egyoldalú, vagy unilaterális soroza-íok, amelyek vagy csak beadványokat, vagy csak kiadványfogalmazatokat tartalmaznak. (Az olyan sorozatot, amelyben egy levélváltás mindkét oldala: a beadvány és annak elintézése során keletkezett kiadványfogalmazat együtt van, kétoldalú vagy bilaterális sorozatnak nevezzük.) Ebben az irattári rendszerben világosan felismerhető a régi könyvregisztratúrák tradíciójának továbbélése: azokban is különös kötetbe másolták be a kiadványok szövegét, és külön kötetbe a beadványokét.
